PROJEKTTERV

Tartalom

1. A PROJEKT INDOKOLTSÁGA ÉS SZAKMAPOLITIKAI HÁTTERE
      1.1 Helyzetelemzés
           A munkaügyi szervezet kapacitásai
           A nem állami szolgáltatók kapacitásai
           A projektgazda szervezet releváns tapasztalatai és program előzmények
           Fenntarthatóság
           Kitörési pontok
      1.2 Indokoltság és szakmapolitikai háttér
           1.2.1 Indokoltság
           1.2.2 Szakmapolitikai háttér, stratégia
2. A projekt céljai
      2.1 Közvetlen célok / Elsődleges célok
           2.1.1 Az egységes minősítési szempontok és szakmai követelmények meghatározása
           2.1.2 Akkreditációs és minősítési keretrendszer kialakítása és a rendszer működéséhez szükséges szakmai koncepció kidolgozása
           2.1.3 Nem állami szervezetek felkészítése a sztenderdizációra és az akkreditációra
      2.2 Szakmapolitikai célok
           2.2.1 A szolgáltatásvásárlás rendszere
           2.2.2 Integrált munkaerő-piaci és szociális szolgáltatási rendszer
      2.3 Horizontális célok
           2.3.1 Jó kormányzás / egyeztetés / partnerség
           2.3.2 Fenntarthatóság
           2.3.3 Egyenlő hozzáférés
3. Tevékenységek
      3.1 Az adatgyűjtés és az elemzések készítésének módszertana
           3.1.1 Kutatási célok
           3.1.2 Kutatási feladat
      3.2 A projekt szakmai tartalmának megvalósulását szolgáló egyeztetési mechanizmusok
           3.2.1 Szakmai műhelyek
           3.2.2 Monitoring Munkacsoport
           3.2.3 Stratégiai Munkacsoport
           3.2.4 Projekt Koordinációs Testület
           3.2.5 Egyeztetési mechanizmusok
      3.3 Nem állami szervezetek tájékoztatása és felkészítése
           3.3.1 Meghirdetés
           3.3.2 Kiválasztás
           3.3.3 Szerződéskötés
           3.3.4 Regionális munkamegbeszélések („workshop”-ok)
      3.4 Ütemterv

1. A PROJEKT INDOKOLTSÁGA ÉS SZAKMAPOLITIKAI HÁTTERE

A munkaerő-piaci szolgáltatások akkreditációját egy olyan újszerű rendszerfejlesztés fogja kialakítani, amely maga kell megteremtse a saját működési kereteit. Mivel azok a gyakorlatok (külföldi példák vagy a hazai felnőttképzési akkreditáció rendszere), amelyek támpontot adhatnának a fejlesztés irányaihoz, nehezen adaptálhatók a magyar munkaerő-piaci intézményrendszer sajátosságaihoz, a fejlesztés sikere jelentős mértékben azon fog múlni, mennyire sikerül ezeket az irányokat jól meghatározni. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a projektgazdának szabad keze lenne – éppen ellenkezőleg, minél kevesebb a rendszerszintű igazoldási pont, annál jobban figyelembe kell venni a programszerű előzmények eredményeit és hiányosságait. Körültekintően fel kell mérni, milyen intézményi környezetben és milyen finanszírozási háttérrel milyen eredményeket produkáltak a nem állami szervezetek által nyújtott munkaerő-piaci szolgáltatások. Erre alapozva határozhatjuk meg azokat a kihívásokat, amelyekkel a fejlesztésnek szembe kell nézni. Ezt követően számba kell venni azokat a szakmapolitikai elképzeléseket és foglalkoztatáspolitikai stratégiai törekvéseket, amelyek alapján a projekt céljait meg kell határoznunk.

1.1 Helyzetelemzés

A projekt által megvalósítandó fejlesztés, az akkreditáció tárgyát jelentő munkaerő-piaci szolgáltatások helyzetének elemzéséhez át kell tekinteni a munkaügyi szervezet és a nem állami szolgáltatók kapacitásait, a szolgáltatások finanszírozási hátterét, valamint az eddig megvalósult programok tapasztalatait. Erre építve lehet meghatározni azokat a kitörési pontokat, amelyeken keresztül egy eredményesebb szolgáltatásokat nyújtó hatékonyabb struktúra kiépülhet.

1. A munkaügyi szervezet kapacitásai

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat által nyújtott munkaerő-piaci szolgáltatások volumenét az összes aktív munkaerő-piaci ráfordítással összehasonlítva, idősoros bontásban, illetve más országok ilyen jellegű ráfordításaival összevetve lehet elemezni. Az elemzést nagymértékben nehezíti, hogy a rendelkezésre álló adatok nehezen áttekinthetőek, elsősorban amiatt, mert nem áll rendelkezésre olyan bontás, amelyikben különválnak az ÁFSZ saját költségvetéséből megvalósított munkaerő-piaci szolgáltatásokra vonatkozó kapacitás és ráfordítás mutatók az egyéb forrásokból végrehajtott programok megfelelő adataitól.

Magyarország 2007-ben 75,2 milliárd Ft-ot fordított aktív eszközökre (Frey, Munkaerő-piaci Tükör, 2008). Az EUROSTAT adatai alapján az aktív munkaerő-piaci eszközök GDP-hez viszonyított aránya 2007-ben 0,196% volt, ami nem érte el a 27 EU tagállam átlagának (0,473%) felét sem.¹ Ha ezt összevetjük azzal, hogy az inaktívak plusz a munkanélküliek aránya viszont az egyik legmagasabb Európában, az első megközelítésben rámutat arra, hogy az összes aktív munkaerő-piaci politikára, köztük a munkaerő-piaci szolgáltatásokra rendelkezésre álló források legalábbis más országokhoz képest mindenképpen szűkösek.

A Munkaerő-piaci Alap foglalkoztatási alaprészének decentralizált keretéből 2008-ban 1037,3 millió Ft-ot fordítottak munkaerő-piaci szolgáltatásokra. Ez az összeg a 38 milliárd Ft-os keret 2,7 százaléka.² Ugyanakkor a 2008-as érték a 2007-es költés (524,3 millió Ft) majdnem kétszerese.³ A 2007-es beszámoló a munkaerő-piaci szolgáltatások és a többi aktív eszköz fajlagos, egy ellátott munkanélkülire jutó költségeiről is tájékoztat (regionális bontásban). Ezek szerint a szolgáltatások átlagos költsége 56,6 ezer Ft/fő volt. Ezt az összeget egészítette ki egyrészt a TÁMOP 1.1.1 Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése című programban kifizetett 336,4 millió Ft szolgáltatások nyújtására fordított része, amely a legnagyobb arányban munkaerőpiaci és foglalkoztatási információ nyújtását (24,3%) és rehabilitációs tanácsadást (22,5%) fedezett, valamint igénybe vettek egyéni munkatanácsadást, mentori szolgáltatást és egyéni álláskeresési tanácsadást is. A TÁMOP 1.1.1-es programon kívül a TÁMOP 1.1.2 „Decentralizált programok a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáért” programra 2008-ban kifizetett 10 284 millió Ft tartalmazott nagyobb volumenű szolgáltatásnyújtást.

A decentralizált keretre vonatkozó adatok összességében azt jelentik, hogy a munkaerő-piaci szolgáltatásokra fordított összegek nem érik el az összes aktív munkaerő-piaci ráfordítás 2 százalékát. Európai összehasonlításban is az látszik, hogy míg az unióban 2007-ben 100 álláskereső közül átlagosan 34,4 fő vehetett részt „rendes aktiválásban” („regular activation per 100 persons wanting to work”), Magyarország hasonló mutatója 10,2.⁴ (A segített aktiválás mutatószámára („assisted activation per 100 persons wanting to work”), amely pedig éppen a munkaerő-piaci szolgáltatások elérését mutatja, Magyarországra vonatkozóan nincs adat. Ám valószínűsíthető, hogy ebben a vonatkozásban hasonlóan rossz vagy még kedvezőtlenebb a kép.) Mindezekből az következik, hogy nem csak általánosságban az állástalanok állásba helyezéséhez szükséges aktív eszközök, hanem különösen a nehezen elérhető, inaktív rétegek bevonásához, aktivizálásához elengedhetetlen munkaerő-piaci szolgáltatások forrásai szűkösek. Az összességében szűkös források elérhetőségéhez azok eloszlásának jelentős területi egyenlőtlenségét kell hozzávenni. A foglalkoztatási alaprész decentralizált keretéből szolgáltatásokra fordított összeg 96%-át négy régió költötte el, vagyis volt három régió (a Kelet-magyarországi, a Dél-alföldi és a Közép-magyarországi), amelyek összesen 4%-ot realizáltak.

A források a szolgáltatások mennyiségén, elérhetőségén kívül az azokat működtető szervezeti és humán kapacitásokat is meghatározzák. Az ÁFSZ működésére és fejlesztésére évek óta 22-23 (2006-ban 22,5, 2007-ben 22,7, 2008-ban 23,3, 2009-ben pedig 22,6) milliárd Ft áll rendelkezésre, miközben a regisztrált álláskeresők száma nem csökkent, sőt az utóbbi két évben jelentősen emelkedett is.

Az ÁFSZ rendelkezésére álló humánerőforrás 2006-ban 4002 fő volt. Ebből 333 fő dolgozott a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalban, és 742 a regionális munkaügyi központokban. 2927 fő dolgozott a munkaügyi kirendeltségeken és szolgáltató központokban, amiből összesen 2254 végzett front office feladatot, magukkal az ügyfelekkel ennyien dolgoztak. Ezzel szemben éves szinten 1,2 millió ügyfél (900 ezer természetes személy és 300 ezer munkaadó) kereste fel a munkaügyi központokat abban az évben. A két adatot összevetve éves szinten 532 eset/fős átlagos leterheltség adódik. Németországban 2002-ben 350 eset/fő volt az átlagos leterheltség. Mindezekkel szemben az OECD megállapítása szerint 100 eset/fős leterheltség jelent olyan munkamennyiséget, amelyet a munka minden aspektusára kitérve el lehet látni⁵. Tovább rontja a helyzetet az, hogy valójában az ügyfelekkel foglalkozó munkatársak is munkaidejük jelentős részét adminisztratív ügyekkel töltik, és túl vannak terhelve papírmunkával (Kézikönyv a magyar Állami Foglalkoztatási Szolgálat modernizációjáról).

Még kedvezőtlenebb a kép, ha konkrétan a szolgáltatásokat nyújtó munkatársak leterheltségét vesszük górcső alá. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat 2008. évi szakmai tevékenységéről szóló összefoglaló adatai szerint a munkaügyi központokban dolgozó humán szakemberek 2007-ben 280.997főnek nyújtottak humán szolgáltatásokat.

Ezeket a szolgáltatásokat a tanácsadás háromlépcsős folyamatának megfelelő szakmai kompetencia szintek szerint tagolva információs tanácsadó, szakképzett tanácsadó és tanácsadó szakpszichológus munkatársak nyújtották. Országosan összesen 488-an dolgoztak az ÁFSZ-nél ilyen munkakörben⁶. A két számot összevetve egy 576 eset/fős nyers leterheltségi mutatót kapunk. Ez ugyan nem veszi figyelembe azt, hogy a csoportos szolgáltatások a résztvevők számánál kisebb esetszámot jelentenek, viszont azt sem, hogy egy szolgáltatásban részesülő személy legalább 3 alkalommal kell megjelenjen a szolgáltatás valamelyik foglalkozásán. 7 fős csoportokat figyelembe véve a szolgáltatásban részesülő személyek illetve csoportok száma 270.850. Reális teljesítménymutatókat kiindulópontul véve, azt lehet feltételezni, hogy egy munkanapon 4 esetet lehet ellátni, és egy személy ellátásához (legalább) 3 alkalommal kell vele személyesen találkozni. 281 ezer szolgáltatásban részesülő ellátására így (270.850 ellátott * 3 eset/ellátott / 4 eset/munkanap =) 203.138 munkanapra van szükség, ami egy tanácsadóra vetítve 416 munkanapot jelentene… Amiből pedig az következik, hogy a tanácsadóknak még 250 ledolgozott munkanapot feltételezve is a szakmailag indokoltnál lényegesen többet, legalább 7 esetet kell ellátniuk naponta!

Ami a fenti adatok alapján minimálisan megállapítható, az az, hogy az aktív munkaerő-piaci politikák megvalósításán dolgozó humánerőforrások nagymértékben túl vannak terhelve. Ehhez képest hazai forrásból finanszírozott aktív foglalkoztatáspolitikai eszközökből az ÁFSZ által megvásárolt munkaerő-piaci szolgáltatásban 49.299 fő vett részt, ami 516 millió Ft-ba került.⁷ Ha munkaerő-piaci szolgáltatásokra fordított 1.514 millió Ft-os ráfordításból ellátott 281 ezer fős volument összehasonlítjuk az 516 millió Ft-ból ellátott 49 ezer fős nagysággal, azt látni, hogy a vásárolt szolgáltatások relatíve drágábbak. Ugyanakkor ezeknek a szolgáltatásoknak az eredményességéről nem áll rendelkezésre adat.

2. A nem állami szolgáltatók kapacitásai

A nonprofit szervezetek száma folyamatosan nő, a KSH adatai szerint 2007-ben 62 407 db szervezet működött az országban. Településtípusok közötti területi eloszlásuk stabil, majdnem egy-negyedük a fővárosban működik, több mint felük a többi városban, és csak a fennmaradó egy-negyedük a községekben. Még egyenetlenebb az eloszlás pénzügyi vetületben, mert míg egy fővárosi szervezet 2007-ben átlagosan 38 930 ezer, addig egy vidéki 4 100 ezer Ft-ból gazdálkodhatott.

Meglehetősen gyenge a civil jelenlét a hátrányos munkaerő-piaci helyzetben lévők intézményes támogatásában.

Non-profit szervezetek száma tevékenység szerint 2007-ben⁸

Foglalkoztatás és munkaügy területén tevékenykedik a non-profit szervezeteknek nem egészen 0,5%-ka, de valószínűleg nyújtanak szolgáltatásokat a szociális ellátással (5%), illetve a felnőttképzéssel foglalkozók is (0,7%).

A regionális munkaügyi központok adatai alapján az ÁFSZ számára ténylegesen szolgáltatást nyújtó non-profit szervezetek száma 2008-ban 322 db volt. Jogi forma, tevékenység típus és a szolgáltatásaik célcsoportja szerint régiónként az alábbi megoszlást mutatták.

Az ÁFSZ számára szolgáltató non-profit szervezetek jogi forma szerint régiónként

Az ÁFSZ számára szolgáltató non-profit szervezetek tevékenységük típusa szerint régiónként

Az ÁFSZ számára szolgáltató non-profit szervezetek célcsoportok szerint régiónként

Látható, hogy a regionálisan és a szolgáltatás tartalma, célcsoportja szerint is meglehetősen nagyok az aránytalanságok. Nincs azonban információnk arról, ezek mennyire tükröznek munkaerő-piaci szervezeten belüli eltéréseket, illetve milyen mértékben következtethetünk belőle a non-profit szektor területi, vagy tevékenység szerinti elrendeződésére.

Az átlagos mutatók mögött a szervezetek kapacitásait és erőforrásait tekintve is jelentős különbségek vannak. Némelyek jelentős gyakorlatra tettek szert akár nemzetközi együttműködések és projektek terén, míg mások még a legalapvetőbb szervezeti infrastruktúrát is nélkülözik, feladatkörük kevéssé körvonalazódott. Mindazonáltal, a munkaerő-piaci programok tapasztalatai szerint összességében ezek a szervezetek képesek a munkanélküliek számára személyre szabott, rugalmas és intenzív szakmai segítséget nyújtani, és jó együttműködést kialakítani a hozzájuk fordulókkal. Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy ezeknek a szervezeteknek a valódi kapacitásairól (például arról, hogy a fenti főben megadott mutatók hány órás munkavégzést takarnak), erőforrásaik minőségéről (például, hogy milyen végzettségűek a munkatársaik) és szolgáltatásnyújtási képességükről, szolgáltatásaik minőségéről kevés adat áll rendelkezésre. Ahhoz, hogy erről tisztábban lássunk, részletesen fel kell mérni az eddig megvalósult munkaerő-piaci szolgáltatásokat és programokat, amire mindezidáig nem került sor.

Mindenesetre a non-profit szféra munkaerő-piaci profilú szervezetei már 2004-ben alkalmasnak mutatkoztak egy nagyobb volumenű (40 millió eurós) közösségi kezdeményezésű program, az EQUAL abszorpciójára és végrehajtására. Ezzel párhuzamosan, a HEFOP majd ezt követően a TÁMOP intézkedéseinek végrehajtásában vettek részt. Ezeknek a programoknak a megvalósulása és forrásaik abszorpciója azt mutatja, hogy a nem állami szervezetek képesek ilyen nagyságrendű programokat is végrehajtani a rendelkezésre álló források felhasználásával oly módon, hogy az az EU-s pénzek felhasználását irányító szabályrendszernek megfeleljen.

3. A projektgazda szervezet releváns tapasztalatai és program előzmények

Ugyan önmagában a fenti programoknak a végrehajtása és a rendelkezésre álló források felhasználása semmit nem mond a szolgáltatók eredményességéről, erről közvetetten azoknak az intézkedéseknek az értékelései adnak képet, amelyeknek a végrehajtásában résztvettek. Ebben a szakaszban azoknak a nagyobb programoknak – az EQUAL-nek, a HEFOP 1.1-nek és 2.3-nak – az értékelésére fogunk kitérni, amelyek szakmai alapjait 1992-től az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány kísérleti programjai fektették le.

Az OFA programjai a közalapítvány küldetésének megfelelően a munkanélküliség mérséklését célozták, a munkaerőpiac nem állami szerveződéseinek ilyen irányú törekvéseinek támogatásán keresztül. Az OFA fennállása óta aktív szerepet vállalt a munkaerő-piaci problémák feltárásában, a foglalkoztathatóság javításában és a foglalkoztatási szint növelését segítő eszközök kísérleti alkalmazásában.

A programfejlesztő munka eredményeként kidolgozott és meghirdetett jelentősebb programok:

• Kisvállalkozások fejlődését elősegítő program,
• „Új esély” helyi foglalkozatási program,
• Roma foglalkoztatási program,
• Önkéntes program,
• Fiatalok munkaerő-piaci kirekesztődését megelőző program,
• Mezőgazdasági munkavállalók – 45 év felettiek – foglalkoztatását elősegítő program,
• Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását elősegítő rehabilitációs program.

A támogatási programok közül a legjelentősebbek

• a Tranzitfoglalkoztatási program,
• a munkahely megőrző és megtartó programok,
• a munkaszervező - és kistérségi menedzser programok,
• a mezőgazdasági integrátori program,
• a Pályaválasztási Szakmai Fórum, Foglalkoztatási Információs Tanácsadó Irodák program,
• az Újra Dolgozom program és
• az Újrakezdési program

voltak.

Az alapítvány tapasztalatait felhasználva vált aktív foglalkoztatáspolitikai eszközzé a munkahelymegtartó támogatás, illetve kerülhetett az Flt.-be a munkaerő-piaci program, valamint országosan ismertté és alkalmazottá a munkaszervező és kistérségi menedzser feladatkör. A modellprogramok, (alternatív, újrakezdési, tartós, tranzitfoglalkoztatási programok, roma közösségi vállalkozások stb.) folyamatosan beépültek a fő munkaerő-piaci programok eszközrendszerébe.

A munkaerő-piaci szolgáltatások szempontjából különösen relevánsak az úgynevezett tranzit programokkal kapcsolatos tapasztalatok, amelyek a mai komplex programok megalapozásának tekinthetünk. A tranzit foglalkoztatási projektek célja olyan projektek létrejöttének és megvalósításának elősegítése volt, amelyek – foglalkoztatásukkal összekapcsolt képzésükön keresztül – jelentősen növelik a munkaerőpiacon hátrányos helyzetű munkanélküliek elhelyezkedési esélyeit, elősegítik munkába állásukat, munkahelyi beilleszkedésüket, munkaerő-piaci és társadalmi (re)integrációjukat. A tranzit foglalkoztatási projekt a szakma értelmezése szerint olyan, a foglalkoztatással szerves egységben megvalósított, iskolarendszeren kívüli, OKJ-s szakképesítést nyújtó képzés, amelyet alaposan előkészített kiválasztás után pályaorientáció, felzárkóztatás vagy ismeret-felújítás, motiválás előz meg és kísér, a foglalkoztatottak egyéni pszichoszociális problémáinak megoldását segítő folyamatos szolgáltatások) egészít(enek) ki, a projektből kilépők elhelyez(ked)ése követ, végül nyomon követésük, utógondozásuk zár le.

A tranzit foglalkoztatási projekteket kezdettől fogva olyan komplex projekteknek tekintette az OFA, amelyek a résztvevők szükségleteinek és individuális képességeinek megfelelő alprojektek, tevékenységek összehangolt rendszerét képezik. Ennek megfelelően minden projekt gerincét az a – materiális értéket létrehozó (például árbevételt eredményező) – munkatevékenység (foglalkoztatás) képezi, amelyre – attól elválaszthatatlanul – épül rá a képzés. A foglalkoztatási, képzési alprojektet olyan kiegészítő alprojektek, tevékenységek kísérik (a projektrésztvevők összegyűjtése, kiválasztása; a pályaorientáció; a felzárkóztatás és ismeret-felújítás; a folyamatos munka- és tanulási motiváció; a projektrésztvevők számára kedvező pszichés klíma kialakítása és fenntartása; a projektrésztvevők egyéni pszichoszociális problémáinak megoldását segítő folyamatos egyéni és/vagy csoportos pszichoszociális szolgáltatások a résztvevők családjának is), amelyek a résztvevőknek a projektben való bennmaradását, eredményes közreműködését segítik. A projektek végén különösen nagy hangsúlyt kap a projektből kilépők elhelyezkedésének előkészítése, 6 hónapig tartó nyomon követése és utógondozása. A tranzit programok és a többi OFA által gondozott célcsoportspecifikus, személyre szabott munkaerő-piaci szolgáltatásokat tartalmazó program tapasztalataiból építkező intézményi tudás miatt az Európai Szociális Alap által társfinanszírozott EQUAL Közösségi Kezdeményezés szakmai segítségnyújtással kapcsolatos feladatokat ellátó szervezetének a közalapítványt jelölték ki. Az EQUAL magyarországi programja az alábbi négy témakörben valósított meg munkaerő-piaci projekteket.

• A munkaerőpiac szempontjából hátrányos helyzetű emberek munkaerőpiacra belépésnek vagy visszailleszkedésének segítése,
• az egész életen át tartó tanulás és olyan befogadó munkahelyi gyakorlatok támogatása, amelyek a munkaerő-piaci diszkriminációs és egyenlőtlenségek szempontjából érintett emberek álláshoz jutását és munkában maradását segítik,
• a nemek közötti munkaerő-piaci különbségek és a foglalkozási szegregáció csökkentése, valamint
• menedékérők társadalmi integrációjának és szakmai képzésének támogatása.

Az OFA EQUAL Programirodája az egyes témák köré tematikus hálózatokat szervezett, amelyek szakmailag segítették a projektgazdákat a munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetű csoportok foglalkoztatási helyzetének javításában, valamint összegyűjtötték a jó gyakorlatokat. A tematikus hálózatokban kifejlődő tapasztalatok olyan speciális szervezeti tudást jelentenek az OFA számára, amelyet a munkaerő-piaci szolgáltatások, és az ezekből épülő komplex programok kialakításában hasznosítani kell. Az innovatív, célcsoporthoz igazodó szolgáltatások terén kifejlesztett szakmai tudás mellett az EQUAL (és később a TÁMOP 1.4.1-es program) végrehajtása arra is felkészítette az OFA-t, hogyan kell egy komplex szakmai fejlesztést az Európai Szociális Alapból finanszírozott programok végrehajtását irányító intézmény- és szabályrendszernek megfelelően megvalósítani.

Az EQUAL-lel párhuzamosan a Humánerőforrás-fejlesztés operatív program 1.1-es intézkedésének keretében nyújthattak nem állami szervezetek munkaerő-piaci szolgáltatásokat nagyobb volumenben. A HEFOP 2007-es időközi értékelése részletesebben is vizsgálta ezt a programot, és össze is hasonlította a HEFOP többi prioritási tengelyéből végrehajtott egy-egy intézkedéssel. „A munkanélküliség megelőzése és kezelése” című intézkedésben a munkaügyi központoknak lehetőségük volt a hagyományos munkaerő-piaci programjaikhoz képest újszerű, a helyi foglalkoztatási problémákra közvetlenebbül reagáló programokat indítani, amelyeket külső szervezetek szolgáltatásaiból építettek fel. Az intézkedés teljesítette azt a szakmapolitikai célt, hogy a központok érjenek el olyan munkaerő-piaci csoportokat, amelyek azelőtt kívül estek hatókörükön, amit a szolgáltató szervezetek segítségével értek el. Ezen túlmenően, annak ellenére, hogy ily módon a munkaerő-piacra nehezebben visszavezethető hátrányos helyzetű csoportok is bevonódtak a programba, az intézkedés eredményei jók lettek, a hagyományos munkaerő-piaci programokhoz és más HEFOP-os intézkedésekhez viszonyítva is. Az ÁFSZ normál programjainak résztvevőiből vett minta alapján elvégzett kontrollcsoportos összehasonlítás azt mutatta ki, hogy a HEFOP 1.1-et sikeresen zárók szinte minden jelentős mutató tekintetében jobb eredményekkel rendelkeztek, mint a kontrollcsoport: adott időpontban több mint 58 százalékuk rendelkezett bejelentett munkaviszonnyal, míg a kontrollcsoportban ez az arány 11 százalékponttal kevesebb volt, a munkanélkülieket tekintve pedig a HEFOP-ban résztvettek között szignifikánsan kevesebb volt a tartós munkanélküli, mint a másik csoportban. Az 1.1-et más HEFOP intézkedésekkel összevetve az állapítható meg, hogy az 1.1 nagyobb eredményességel teljesített sokkal „keményebb”, foglalkoztatási szempontból relevánsabb kimeneteket, mint az összehasonlításban szereplő többi HEFOP-os intézkedés (35.691 bevont személyből 31.162 végezte el sikeresen a programot, és 13.114-nek volt munkája a program befejezése utáni 180. napon).

Az 1.1-es intézkedés mellett a HEFOP 2.3 „Hátrányos helyzetű emberek, köztük a romák foglalkoztathatóságának javítása” című intézkedés is teljesítette az előzetes szakmapolitikai elvárásokat. Az intézkedésben az egyéb eszközökkel nagyon nehezen elérhető hátrányos helyzetűek bevonása, képzése és foglalkoztatása volt a cél, melyet kis létszámú projekteken keresztül valósítottak meg. A civil szervezetek – a munkaügyi központokkal való együttműködés mellett – általában olyan célcsoportból merítettek, amelyek a kirendeltségek látóköréből kikerültek (pl. tartósan munkanélküliek, pályakezdők, hajléktalanok). Ezt a célcsoportot nehezebb elérni, hosszabb időt és több személyre szabott szolgáltatást (például mentort) igényelnek ahhoz, hogy ténylegesen vissza tudjanak kerülni a munkaerő-piacra. A projektekbe bevont összesen 30.906 főből 27%-ot, 8.368 főt sikerült munkához vagy bármilyen pozitív eredményhez juttatni, ami kiemelkedő eredmény a célcsoportot tekintve. Az intézkedések sikeres innovatív elemei közé számított a komplex fejlesztő szolgáltatások, képzés és foglalkoztatás hármas kombinációja, valamint a mentori szolgáltatás. A 2.3-as intézkedéshez hasonló módszerekkel, és ahhoz hasonlóan jó eredményekkel valósult meg a „Nők munkaerőpiacra való visszatérésének ösztönzése” című HEFOP 1.3.1-es projekt is.⁹

A HEFOP 2.3-as intézkedést továbbfejlesztve az Új Magyarország fejlesztési terv is támogat komplex munkaerő-piaci programokat. A Társadalmi megújulás operatív program 1.4.1-es „Alternatív munka-erőpiaci programok támogatása” című projektje a HEFOP 2.3-on túlmutatóan teljes rugalmasságot biztosít a szolgáltató szervezetek számára ahhoz, hogy – az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány szakmai támogatása mellett - a célcsoportjuk helyi igényeinek legmegfelelőbb szolgáltatási csomagot állítsák össze.¹⁰

4. Fenntarthatóság

A kipróbált programok, a kifejlesztett és bevált szolgáltatások fenntartására, a külső szolgáltatók rendszerszerű bekapcsolására csak akkor van esély, ha kialakul egy egységes, de legalább összehangolt módszertan, szabályozás és információs rendszer, amely beépül a munkaerő-piaci politika főáramába. Az átalakítás érinti a munkaerő-piaci szervezet saját kapacitásaival ellátott tevékenységét és a non-profit szervezetek szolgáltatásait egyaránt. A munkaerő-piaci szolgáltatások nyújtása a jelenlegi keretek között ugyanis már középtávon sem fenntartható, és pazarló is. Valójában éppen programszerűségük, a fejlesztések elszigeteltsége mutat rá az eredmények gyengeségére. Mivel maguk az ESZA által társfinanszírozott programok sem váltak a munkaerő-piaci programok rendszerének szerves részévé, ezért a szolgáltatásvásárlás, amely az EU-s programoknak volt meghatározó eleme, sem integrálódott az aktív eszközök rendszerébe.

Ilyen körülmények között jelentős a kockázata annak, hogy az ESZA programok olyan egyszeri eszközrendszert teremtettek, amelyen keresztül kivételesen artikulálódhatott a munkaerő-piaci szolgáltatások iránti kereslet. Ebből fakadóan amikorra kifutnak azok a programok (és egy részük már kifutott), amelyek a korábbiakhoz képest nagy igényt támasztottak a nem állami szervezetek munkaerő-piaci szolgáltatásaira, a kereslet jelentősen visszaeshet, és az – állami forrásokra is támaszkodva - kiépült kapacitások veszélybe kerülnek. A HEFOP 2007-es időközi értékelése is megállapította, hogy a hátrányos helyzetűek körében megvalósított projekteknek köszönhetően ezek a végrehajtásban résztvevő civil szervezetek nagymértékben specializálódtak, sikerült egy motivált, jók képzett és tapasztalt - orvosokból, pszichológusokból, szociális szakemberekből, képzőkből, mentorokból álló – csapatot kialakítaniuk. Finanszírozás hiányában ez veszendőbe mehet, és később újbóli források megjelenése esetén is kérdéses, hogy újra vállalkoznának a kapacitások felépítésére, amikor esetleg már más területeken kötötték le azokat időközben.

Mivel a magyar munkaerőpiac nagy kihívása nem csak közép, hanem hosszú távon is a tartósan inaktív, hátrányos helyzetű rétegek elérése marad, a nem állami szervezetek munkaerő-piaci szolgáltatásai iránti igény is stabilan fenn fog maradni. Abban az esetben viszont, ha ez a kereslet a hiányzó szabályozók és kialakulatlan intézményi keretek miatt nem artikulálódhat, akkor a kínálati oldal kapacitásait egy későbbi időszakban, új forrásokból kell majd újraépíteni. Ez arra utal, hogy a jelenlegi fejlesztések nem fenntartható jellege egyben a már meglévő erőforrásaink elpazarlása.

5. Kitörési pontok

Ezek a problémák egyben azokra a kitörési pontokra is rámutatnak, amelyeken keresztül egy hatékonyabb és fenntartható rendszer kialakítható. Amennyiben képesek vagyunk egy olyan struktúra kiépítésére, amely megtartja azokat a kapacitásokat, amelyek megfelelő eredményeket produkálnak, oly módon, hogy a források nyújtását kimenetekhez köti, akkor az így kialakuló rendszer, és az ezt létrehozó fejlesztés egy lehetőség minden érintett számára.

Először is lehetőség az államnak arra, hogy az erőforrásokat az eddigieknél hatékonyabban használva legyen képes növelni a foglalkoztatást.. Az ÁFSZ képessé válhat arra, hogy hatékonyabban gazdálkodva a munkaerő-piaci eszközökre rendelkezésére álló forrásokkal olcsóbb és eredményesebb szolgáltatásokat nyújtson külső kapacitások bevonása révén, miközben tehermentesíti saját (túlterhelt) munkatársait, akik így jobban el tudják látni egyéb feladataikat. A nem állami szolgáltatásnyújtó szervezetek számára esély nyílik arra, hogy fenntartsák tevékenységüket és megtartsák erőforrásaikat, és átlátható követelményeknek megfelelve, forrásaikat a teljesítményük függvényében kapva dolgozhassanak. Végül, de nem utolsósorban, az új rendszer lehetőséget jelenthet a szolgáltatások célcsoportjainak, a munkanélkülieknek is arra, hogy személyre szabottabb, a munkaerő-piaci igényeiknek jobban megfelelő szolgáltatásokat kapjanak.

1.2 Indokoltság és szakmapolitikai háttér

1.2.1 Indokoltság

A projekt által megvalósítani kívánt fejlesztést azok a problémák teszik szükségessé, amelyeket a helyzetelemzésben feltártunk. Indokolttá pedig azok a lehetőségek, potenciális előnyök teszik a fejlesztésünket, amelyeket a kitörési pontokon keresztül érhetünk el.

Az alulról felfelé irányuló („bottom-up”) igényeket tekintve azokat az elvárásokat kell sorra venni, amelyek a munkaerő-piaci szolgáltatásokat nyújtó nem állami szervezeteknél lépnek fel. A helyzetelemzésben leírt problémák miatt ezeknek a szervezeteknek a szempontjából a szolgáltatásvásárlás és –nyújtás mai formájában elsősorban nem kiszámítható. Ugyan az a társadalmi igény (inaktivitás, munkanélküliség), amelyből a szolgáltatásaik iránti kereslet ered, nagyságrendileg állandó, a szolgáltatásnyújtó szervezetek nem képesek előrelátni, mekkora megrendelésre számíthatnak az állam részéről, ugyanis a megrendelések függetlenek a valós kereslettől, hiszen a szolgáltatásvásárlás az esetlegesen induló programok függvénye. Az ad-hoc források felkutatása és pályázása jelentős kapacitásokat köt le, ami elvonja az energiát a projektek szakmai tartalmának gondozásától. Az esetlegesség rontja a tervezhetőséget, a szolgáltató szervezeteknek nem éri meg megfelelő kapacitásokat fenntartani, illetve az esetlegesen felfejlesztett kapacitások minősége elmarad egy olyantól, amelyet folyamatosan fenn tudnának tartani. Az alacsony belső szervezeti hatékonyság mellett, a külső intézményi hatékonyság is alacsony marad, nem jönnek létre működőképes hálózatok, piaci szerveződések.

A fejlesztés indokoltságát felülről lefele (top-down) megközelítésben vizsgálva az ÁFSZ szükségleteit kell vizsgálni. A helyzetértékelésben felsorakoztatott adatok világosan rámutattak arra, hogy az ÁFSZ erőforrásai úgy általában, mint munkaerő-piaci szolgáltatások nyújtásához nem állnak rendelkezésre kellő mennyiségben és minőségben. Ahogyan a munkaügyi szervezet kapacitásainak elemzésekor kimutattuk, annyi szolgáltatást, amennyi a statisztikákban szerepel, lebonyolítani is óriási kihívás a szolgálat számára, a szolgáltatásnyújtás minőségéről nem is beszélve. Ráadásul, még ha nagyobb létszámban állnának is rendelkezésre ezen a területen ÁFSZ munkatársak, akkor sem rendelkeznének hozzáféréssel jónéhány elérni kívánt célcsoporthoz. Olyan hátrányos helyzetű munkaerő-piaci csoportokról van szó, amelyek nehezen kerülnek a foglalkoztatási szolgálat látókörébe, és amelyek eléréséhez speciális, helyi, személyes kapcsolatfelvételre van szükség. Ezen túlmenően az ÁFSZ szempontjából is érvényes az, hogy átlátható és tervezhető munkaerő-piaci szolgáltatás-kínálati oldal mellett, hatékonyabban tud gazdálkodni a saját energiáival, hiszen jobban meg tudja tervezni azt, hogy melyik feladatát, milyen erőforrások felhasználásával tudja a legkisebb ráfordítással végrehajtani. Ehhez jól szervezett, stabil piaci körülmények között működő kínálati oldalra van szüksége.

1.2.2 Szakmapolitikai háttér, stratégia

A munkaerő-piaci szolgáltatások sztenderdizációja és akkreditációja a szolgáltatásvásárlás rendszerének kulcseleme. A szolgáltatásvásárlás rendszerének fejlesztése pedig abba a szélesebb foglalkoztatáspolitikai irányzatba illeszkedik, amely a szociális és foglalkoztatási szolgáltatások szoros összehangolását tűzte ki célul, hiszen a szolgáltatók nem válnak szét munkaerő-piaci vagy szociális szolgáltatásokat nyújtó szervezetekre. A projekt szakmapolitikai hátterének vizsgálatát ebbe a kontextusba ágyazva végezzük el.

Ugyanakkor az állami rendszerek összehangolt működése és a szolgáltatásvásárlás rendszere nem csak az állami, hanem a civil szervezetek alkalmazkodóképességét is megkívánja. Amellett, hogy az állami aktív munkaerő-piaci politikának képessé kell válnia a civil szervezetek szolgáltatásainak befogadására, arra is szükség van, hogy azok képesek legyenek garantált minőségű (akkreditált) szolgáltatások nyújtására. A Társadalmi megújulás operatív program 2. Alkalmazkodóképesség prioritási tengelye („3.2.3 A szervezetek alkalmazkodóképessége”) ebben a megközelítésben támogatja az akkreditáció rendszerének kiépítését és a civil szervezetek erre történő felkészítését.

1.2.2.1 Nemzeti reformprogram

Az integrált foglalkoztatási és szociális ellátó- és szolgáltatási rendszer kiépítésének, és ennek részeként sztenderd szociális és munkaerő-piaci szolgáltatások kifejlesztésének szakmapolitikai szándéka a 2005-ös Nemzeti reformprogram foglalkoztatási fejezetében jelent meg.

A reformprogram Magyarország fő foglalkoztatáspolitikai kihívásaként a munkaerő-piaci aktivitás növelését határozta meg. A munkaerő-piaci részvétel növelésének feltételeként azonosította be a hátrányos helyzetű csoportok elérését. „ … olyan intézkedésekre is szükség van, amelyek a munkavállalást tényleges lehetőséggé teszik azok számára is, akiknek képzettségbeli vagy egyéb életkörülményeikből fakadó hátrányaik (lakóhely, fogyatékosság, gyermek vagy más hozzátartozó otthoni gondozása, stb.) nehezítik az elhelyezkedést.” Ennek feltételeként jelölte meg azt, hogy „létrejöjjön egy olyan integrált foglalkoztatási és szociális szolgáltató-rendszer, amely - a munkavállalási korú emberek esetében - összehangoltan képes kezelni az inaktivitást és a szociális hátrányokat, a munkaerő-piaci aktivitás ösztönözésére helyezve a hangsúlyt”. Konkrétan kijelölte továbbá azokat az intézkedéseket, amelyek az integrált foglalkoztatási és szociális szolgáltató rendszer kialakításához (első lépésben) szükségesek.

• 2005-ben modellkísérlet indul, amelynek célja, hogy a munkaügyi és a szociális szolgáltató-rendszerek integrált működtetését előkészítse, megalapozza.
• 2007-től – az Európai Szociális Alap támogatásával – országosan megkezdődik egy olyan integrált rendszer kiépítése, amelynek bármely pontján ugyanazok a szociális és munkaerő-piaci „szolgáltatáscsomagok” lesznek elérhetők az ügyfelek számára. Az a célunk, hogy az aktív korúaknak állástalanság – és az ezzel összefüggő jövedelemhiány - okán nyújtott ellátások és szolgáltatások rendszerébe csak egy ponton lehessen belépni, az első lépés az álláskeresés, a munkavállalási lehetőségek mérlegelése legyen.

A reformprogramban tehát távlatosan egy integrált, egyablakos rendszer kialakításának részeként jelenik meg a szolgáltatások sztenderdizációja, méghozzá azzal a céllal, hogy az állástalansága miatt szolgáltatást (és ellátást) kapó személy számára nyújtott szolgáltatás meghatározásakor a majdani munkaerő-piaci kimenetek legyenek elsődlegesek.

1.2.2.2 A munkaügyi és szociális szolgáltatások összehangolása

A munkaerő-piaci politikák összehangolásának fontos területe az állami (kormányzati és önkormányzati) szolgáltatóknak a közös ügyfeleik érdekében kifejtett tevékenysége. Ennek fejlesztését szolgálja a TÁMOP 1.3.1 „Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése az integrált munkaügyi és szociális rendszer részeként” című kiemelt projektje, amelyben sor kerül a foglalkoztatási szervezet és más - munkavállalási korú inaktív, vagy inaktivitással fenyegetett emberek gondozásával, felzárkóztatásával, ellátásával foglalkozó - szervezetek szolgáltatásainak, ügyfélkörének, tevékenységének, eljárásainak összehangolására és a munkamegosztás ésszerűsítésére egyrészt a hatályos jogszabályok, másrészt a korábbi fejlesztések és modellprogramok bázisán. Hosszú távú cél egy egyablakos rendszer¹¹ kialakítása az összes munkaképes, de nem foglalkoztatott, és ezért ellátásban részesülő inaktív ember számára. 2009-ig az eddigi eredmények stabilizálására, a kimeneti elvárások megfogalmazására kerül sor, amelyben szorosan együtt kell működni e projekttel.

A munkaügyi és szociális rendszer összehangolt működésének egyik legfontosabb vetülete az adatbázisok harmonizációja. A HEFOP 1.2 „Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése” című intézkedés keretében elindult az integrált munkaügyi informatikai rendszer kiépítése, a TÁMOP 1.3.1 projekt keretében pedig sor kerül a továbbfejlesztésére. Ez több célt teljesít egyszerre. Egyrészt egy rendszerben lesznek láthatóak az ÁFSZ programjai, támogatásai, ügyfelei, a ráfordítások és az eredmények, függetlenül attól, hogy a programok forrása a hazai Munkaerő-piaci Alap, vagy azt kiegészítik uniós források is. Másrészt a foglalkoztatási szolgálat partner szervezeteinek lehetőségük nyílik arra, hogy kapcsolódhassanak ehhez a rendszerhez. Ennek keretében került sor az egységes Foglalkoztatási és Szociális Adatbázis létrehozására, amelyben az ellátásban részesülő aktív korú nem foglalkoztatottak foglalkoztatására, képzésére, ellátására vonatkozó információk jelennek meg. Az adatbázist az ÁFSZ működteti, a települési önkormányzatok jegyzői töltik fel. Másrészt sor kerül különböző forrásokból finanszírozott munkaerő-piaci programokban résztvevők egységes nyilvántartásának kialakítására a támogatások hatékonyságának megállapítása, a megfelelő támogatási konstrukciók kialakítása céljából, az FSZH-ban üzemeltetett központi infrastruktúrán. A támogatások tényleges eredményességének mérése (monitoringja) csak egy egységes nyilvántartásra alapozva valósítható meg. Ezek a fejlesztések jó alapot adhatnak az egységes szolgáltatási modulok és az akkreditációs folyamat nyilvántartására, követésére is.

A TÁMOP 1.3.1-ben megvalósuló fejlesztés előkészítésére a Humánerőforrás-fejlesztés operatív program indított modellkísérletet a 2.2 intézkedés keretében. „A társadalmi befogadás elősegítése a szociális területen dolgozó szakemberek képzésével, valamint a szociális és munkaügyi szolgáltatások együttműködési modelljének kidolgozásával” című program 7 helyszínen modellkísérletet valósított meg a szociális intézmények (elsősorban családsegítő központok) és a munkaügyi kirendeltségek között. A kísérlet eredményeként helyi szinten közös adatbázisokat alakítottak ki a munkaügyi szervezet és a családsegítők ügyfélkörébe is tartozó célcsoportról, a hátrányos helyzetű munkanélküli családokról, gyereküket egyedül nevelő szülőkről stb.-ről. Meghatároztak közös protokollokat (az ún. ügymenetmodellt), amelyek szerint együttesen járnak el ezeknek az ügyfeleknek az esetében. Létrehoztak olyan szervezeti egységeket, programirodákat, amelyek a közös munkát koordinálják. Valódi integrált működés azonban nem jött létre. A programban, a program végrehajtására létrehozott szervezeti egységek elkülönültek a programgazda szervezetektől, elkülönítették az integrációt, szervezeti szemléletváltás nem történt. Az együttműködés is a programra korlátozódik, és a program végeztével nem látszik igény a közös munka folytatására.

Az akkreditációs koncepció és modell, valamint a szolgáltatási sztenderdek kidolgozásának figyelembe kell vennie a munkaügyi és szociális szolgáltatások összehangolása terén elért eredményeket is, de ezen túl ki kell terjednie a nem állami szervezetek által nyújtott munkaerő-piaci szolgáltatásokra (sőt elsősorban ezeket kell becsatornáznia a főáramba), és – a szociális ellátásban részesülőkön túl - minden ügyfélre, aki segítséget kér elhelyezkedése, továbblépése érdekében.

1.2.2.3 A munkaerő-piaci politikák összehangolásának következő lépései

Hosszú távon az a cél, hogy az álláskeresés, munkavállalás támogatására, a munkáltatók segítésére kiépüljön egy területileg egységes szolgáltatást nyújtó, általánosan elérhető és hozzáférhető hálózat a jelenlegi állami és nem állami intézményrendszer bázisán, azok átalakításával. Minimálisra csökkenjenek a rendszer párhuzamosságai, illeszkedjenek a szolgáltatásai, támogatásai és az ellátásai, ahol szükséges és lehetséges működjenek egyablakos formában. Az átalakítás eredményeként kialakuló integrált rendszer nyújtson magas színvonalú az egyéni igényekhez igazodó segítséget valamennyi álláskeresőnek és munkaadónak.

Annak érdekében, hogy az integrált feladatellátáshoz a munkaügyi szervezet mellett a szociális intézmények és a nem állami szolgáltatók is kapcsolódni tudjanak, egyrészt sztenderdizálni kell a szolgáltatásokat, vagyis el kell érni azt, hogy adott szolgáltatás annak nyújtójától függetlenül teljesítsen bizonyos kritériumokat. Ez a feltétele annak, hogy a szolgáltatás nyújtása vagy megvásárlása közötti vásárlás csupán allokációs kérdés legyen, megközelítőleg úgy, mintha egy szervezeten belül kellene dönteni arról, hogy adott feladatot melyik szervezeti egység lássa el. A sztenderdizáció tehát egy kvázi szervezeti integráció felétele, ami nem az intézmények összeolvadásával, hanem az erőforrásaikkal való gazdálkodás kvázi piaci alapúvá tételével valósul meg.

Másrészt szükség van a munkaképes korú állástalan emberekkel kapcsolatos adminisztráció integrációjára. Amíg az önálló intézményi érdekek az ügyfél adatbázisok és eljárások elkülönítésének irányába hatnak, nem lehetséges az állástalanság leküzdésének intézményeken átívelő, intézménysemleges érvényesítése. Amíg nincs olyan intézmény, amelyik hozzáfér az összes munkaképes korú, ellátásban vagy szolgáltatásban részesülő állástalan adataihoz, és átlátja a velük kapcsolatos folyamatokat és adminisztrációt, a rendszer nem lesz képes összehangoltan kezelni az inaktivitást és a szociális hátrányokat oly módon, hogy a munkaerő-piaci aktivitás ösztönözésére helyezi a hangsúlyt. Ez az adminisztratív (jogszabályokon alapuló) átalakítás lehetne a következő szakmapolitikai lépés a munkaerő-piaci és szociális rendszer integrációjának irányába.

1.2.2.4 A sztenderdizáció

Az egységes munkaerő-piaci szolgáltatási rendszer első pillére a szolgáltatásnyújtáson keresztül megvalósuló kvázi szervezeti integráció. Ennek az a feltétele, hogy a munkaerő-piaci szolgáltatások ugyanazoknak a sztenderd követelményeknek feleljenek meg, függetlenül attól, hogy az állam (elsősorban az ÁFSZ) melyik szereplőtől (az ÁFSZ-től vagy más szervezettől) vásárolja meg azokat. Ebben a megközelítésben ennek a projektnek a fejlesztései bemeneti feltételei egy egységes munkaügyi és szociális szolgáltatási piacnak.

Ugyanakkor a piac működéséhez az államnak mint vevőnek bizonyos (minimális) garanciákra van szüksége. Ebben a tekintetben a sztenderdizáció és az erre épülő akkreditáció biztosítják az állam mint a szolgáltatás vásárlója számára azt, hogy olyan szolgáltatásokat fog kapni a pénzéért, amelyért érdemes fizetni, mert nagyobb valószínűséggel számíthat arra, hogy megfelelő eredményességet produkálnak.

Az integrált működéshez hasonlóan a szolgáltatások sztenderdizációja terén szintén indultak már törekvések, és egy-egy részterületen olyan eredményeket értek el, amelyekre ebben a projektben építeni lehet. A Társadalmi megújulás operatív program 2.2.2 „A pályaorientáció rendszerének tartalmi és módszertani fejlesztése” című projektje elkészítette a pályaorientációs tanácsadás egységes szakmai protokollját. Részletesen meghatározzák, milyen fajtái vannak a pályaorientációs tanácsadásnak, ezek milyen lépésekből kell álljanak, azokat a kompetenciákat, amelyekkel a tanácsadóknak rendelkezniük kell, és a kompetenciáik frissítésének gyakoriságát és módját, valamint azokat az etikai normákat, amelyeket be kell tartaniuk. Ezen kívül rögzítenek fontos módszertani eszközöket, például olyan kérdőíveket, amelyeket a tanácsadók a munkájukhoz használnak.

Hasonlóképpen, az EQUAL Program tematikus hálózatának keretében is megkezdődött egy egységesítő munka. Ennek során a hálózat célja az volt, hogy az EQUAL-ben megvalósult fejlesztések felhasználásával, meghatározza azon szolgáltatási elemek körét és folyamatát, amely hatékony a célcsoportok segítése szempontjából, illeszkedik a meglévő munkaerő-piaci rendszerbe és hosszú távon fenntartható. A sztenderdek meghatározása – hasonlóan ennek a projektnek a módszeréhez – 80 különböző non profit szolgáltatás vizsgálatán alapult, és eredményeként a Munkaesély Szövetség tagjai (nem állami, munkaerő-piaci szolgáltatásokat nyújtó szervezetek) elfogadták, és magukra nézve kötelezőnek tekintik a tematikus hálózat által kidolgozott sztenderdeket. A hálózati kutatómunka keretében elkészült ezen felül a munkaerő-piaci integrációt elősegítő non profit szervezetek szolgáltatások szerinti kategorizálása, leírása, az ún. szolgáltatási térkép, amelyre szintén építeni lehet ebben a projektben.

1.2.2.5 A szolgáltatásvásárlás

A szolgáltatások sztenderdizációja és az erre épülő akkreditáció szükséges bemeneti feltételei az integrált szolgáltatási piacnak. Az akkreditáció alapvető biztosítékokat szolgáltat ahhoz, hogy a vásárolt szolgáltatás elemi minőségi követelményeknek megfelel. Nem jelenti azonban elégséges feltételét egy jól működő szolgáltatásvásárlási rendszernek.

A szolgáltatásvásárlási rendszer sikerességét végső soron az fogja meghatározni, hogy a vásárolt szolgáltatások milyen eredményességgel, mekkora hatékonysággal produkálnak munkaerő-piaci kimeneteket. Ehhez az akkreditáció kritériumai alapvető garanciákat ad, és átláthatóvá és mérhetőbbé teszi a szolgáltatások összességét. Azonban az eredményességét végső soron az fogja meghatározni, milyen ösztönzőket sikerül a szolgáltatásokat nyújtók felé érvényesítenünk annak érdekében, hogy saját jól felfogott érdekükben a lehető legjobb eredményeket szállítsák.

Ezeknek az ösztönzőknek a rendszerét, szabályozási és intézményi kereteinek a kidolgozását egy olyan fejlesztés részeként kell megoldani, amely az ÁFSZ-t fogadókésszé teszi ennek a rendszernek a bevezetésére.

2. A projekt céljai

2.1 Közvetlen célok / Elsődleges célok

A projekt közvetlen célja a Tervezési útmutatóban meghatározott fő projektelemek leszállítása. A projekt elsődleges feladata a következő kimeneteknek az előállítása.

• A munkaerő-piaci szolgáltatások és programok egységes minősítési szempontjainak, szakmai követelményeinek meghatározása.
• Az akkreditáció feltételrendszerének, az akkreditációs és minősítési keretrendszernek a kialakítása és a rendszer működéséhez szükséges szakmai koncepció kidolgozása.
• Nem állami szervezetek felkészítése az akkreditációra.

2.1.1 Az egységes minősítési szempontok és szakmai követelmények meghatározása

Minősítési szempontok meghatározása

A projekt feladata olyan minősítési szempontok meghatározása, amelyeken keresztül minden munkaerő-piaci szolgáltatást egységes szerkezetben le lehet írni. A projektnek fel kell állítania a szolgáltatásokat legjobban megragadó kritériumok listáját. A kritériumokon keresztül képessé kell válnunk arra, hogy minden egyes szolgáltatást megragadhassunk összes lényeges tartalmi és minőségi elemük leírásával.

A projekt szakmai végrehajtását megalapozó kutatás tartalmaz egy adatgyűjtést, amely elő fog állítani egy helyzetképet az eddig megvalósult munkaerő-piaci szolgáltatásokról. A helyzetkép rendszerezni fogja, meghatározott szempontok szerint le fogja írni a szolgáltatások tartalmát. A leírás minimálisan az alábbiakat fogja tartalmazni:

• a szolgáltatás célját,
• célcsoportját,
• a célcsoport kiválasztására alkalmazott eljárásokat, módszereket,
• a szolgáltatás tartalmát,
• a szakmai megvalósításra fordított kiadásokat és megoszlásukat,
• a megvalósításhoz felhasznált humán erőforrásokat, valamint
• az alkalmazott indikátorokat, célmutatókat és
• mérésük módját.

Ezeket a szempontokat a kutatás a szolgáltatások rendszerezése érdekében továbbiakkal egészítheti ki. Az így előálló listára építve a projekt szakmai megvalósítását végző szakértők elő fogják állítani azt a szempontrendszert, amellyel a munkaerő-piaci szolgáltatások egységesen leírhatók. Ennek során támaszkodhatnak majd azokra az információkra is, amelyek a nemzetközi akkreditációs gyakorlat vizsgálatából származnak.

Szakmai követelmények meghatározása

Az egységes szempontrendszer összeállítása után következő lépés az egyes kritériumokhoz kapcsolódó szakmai követelmények definiálása. A szakértők feladata ennek során azoknak a szternderdeknek a meghatározása, amelyeket a fent meghatározott lista egyes szempontjai szerint a különféle szolgáltatásoknak feltétlenül garantálniuk kell. Az így kialakuló sztenderd szolgáltatások rendszere a következőképpen ábrázolható.

Természetesen a követelmények kialakításakor szintén lehet majd támaszkodni a sztenderdizációt megelőző kutatás eredményeire. A megvalósult szolgáltatások szakmai tartalma és bemeneti és kimeneti feltételei, illetve a nemzetközi példák vizsgálatából nyert adatok viszonyítási pontot fognak jelenteni a követelmények megalkotásához.

A követelmények – ex ante – kétféleképpen kategorizálhatók: lehetnek bemeneti és kimeneti követelmények, valamint a kapacitásokra és a szakmai tartalomra vonatkozó, módszertani követelmények. Az a döntés, hogy ezek közül a kategóriák közül melyikre helyezzük a hangsúlyt, valamint, hogy az egyes kategóriákon belül milyen kemény követelményeket határozunk meg, mennyire „magasra tesszük a lécet”, egyrészt meghatározza a szolgáltatás vásárlójának által kapott garanciák erősségét, másrészt viszont szabályozza a piacot, előre szűkíti vagy bővíti a kínálatot. Amennyiben a bemenetekre vagy a kapacitásokra helyezzük a hangsúlyt, illetve erős bemeneti vagy kapacitásbeli követelményeket határozunk meg, akkor viszonylag erős, előre meghatározott, a szolgáltatásvásárlás előtt mérhető adminisztratív garanciákat nyújtunk a szolgáltatás vásárlója számára, viszont bizonyos szolgáltatókat eleve kizárunk a versenyből, amelyek esetleg képességeik és módszereik révén képesek lennének az elvárt szakmai tartalommal az elvárt kimeneteket produkálni. Ezzel ellentétben, ha a kimenetekre és a szakmai tartalomra fókuszálunk a követelmény-alkotás alatt, akkor viszonylag gyenge adminisztratív garanciákat fogunk nyújtani a szolgáltatás vásárlójának a piaci döntése meghozatala előtt, viszont meghagyjuk a lehetőségét annak, hogy a gyengébb bemeneti és kapacitásbeli feltételekkel rendelkező szolgáltatók is részt vegyenek a versenyben, és előállítsák az elvárt eredményeket.

A követelmény kategóriák közötti átváltásban megjelenő két vagy négy lehetőség közüli választás szakmapolitikai döntés. Mivel ez a döntés nem szület(het)ett meg, a projekt feladata lesz ez a választás. Mindenesetre a választás során hasznos lehet mérlegelni azt, hogy a szolgáltatások kimeneteinek adminisztratív úton történő meghatározása milyen nehézségekbe ütközik, és hogyan befolyásolhatja a hatékonyságot. Egyrészt előzetesen nem lehet meghatározni, hogy adott szolgáltatásra milyen munkaerő-piaci helyzetben, milyen karakterisztikumokkal rendelkező célcsoport vagy egyéb speciális körülmény fennállása mellett lesz szükség, ez pedig az elvárt eredményt nagyban befolyásolja. Másrészt egységesen előírt eredménykritériumok esetén azok a szolgáltatók sem valószínű, hogy jobban teljesítenének az előírtnál, akik pedig képesek lennének rá. Ugyanakkor a piac, a szolgáltatásvásárlás rendszere előzetesen meghatározott kimenet követelmények nélkül is képes a lehető legjobb eredmény ösztönzésére.

Ami a munkaerő-piaci programok szakmai követelményeit illeti, a fejlesztés feladata az lesz, hogy a már meghatározott követelményeknek megfelelő szolgáltatások programmá rendezésének szakmai követelményeit meghatározza. Vagyis a programokat illetően olyan általános szabályok lefektetése lehet a cél, amelyeknek adott célcsoportra irányuló, adott céllal indított és adott szolgáltatásokat kombináló programnak meg kell felelnie.

2.1.2 Akkreditációs és minősítési keretrendszer kialakítása és a rendszer működéséhez szükséges szakmai koncepció kidolgozása

A szolgáltatások szakmai követelményeinek meghatározására építve a projekt feladata egy olyan koncepcionális munka elvégzése, amelynek eredménye egy javaslat az akkreditáció keretrendszerére és működésére.

Míg a szolgáltatások sztenderdizációja esetében a szakmapolitikai háttér és a már megvalósult programok előzményei támpontot adnak a feladat elvégzéséhez, a munkaerő-piaci szolgáltatások akkreditációja esetében egyik feltétel sem adott. A sztenderdizáció terén az előzmények valamekkora mértékben a projekt kimeneteit is befolyásolni fogják, hiszen a követelményeket csak a megvalósult programokhoz viszonyítva lehet majd meghatározni. Az akkreditációs keretrendszerre vonatkozó javaslat kidolgozásakor ilyen előzmények nem determinálják a szakértők munkáját. Ez egyszerre kihívás és lehetőség.

Mindezeket figyelembe véve három dologra lehet majd építeni a feladat elvégzése során. Egyrészt össze kell hasonlítani a külföldi gyakorlatokat, és meg kell próbálni beazonosítani azokat, amelyek a magyar körülmények közé átültetve jól működhetnek. Ezt ki lehet egészíteni más szakterületeken működő akkreditációs rendszerek (például a felnőttképzési akkreditációs rendszer) tapasztalataival. Ehhez ki kell jelölni azokat a szempontokat – és az igazi kihívást ez fogja jelenteni – amelyeket vizsgálva egyik vagy másik modell sikerességét mérhetjük, illetve hogy ezek közül a szempontok közül melyiknek adunk elsőbbséget. A szakmapolitikai hangsúly hiányában ennek kijelölését vagy a fő alternatívák felvázolását a projektmegvalósítók fogják elvégezni. A szakmai követelményeknél kifejtett megközelítéssel összhangban a siker mércéje elsősorban a munkaerő-piaci kimenetek, amelyeket hatékony piaci ösztönzőkön keresztül érünk el.

Ezzel összefüggésben is, a második támpont az a szakmapolitikai irány lesz, amelyet az első cél, a sztenderd szakmai követelmények kialakítása érdekében kell kijelölni. Az ott előálló követelményrendszer jellege (inkább a bemeneti vagy inkább a kimeneti követelményekre koncentrál, stb.), azt is befolyásolja, milyen megközelítés érvényesüljön a minősítési keretrendszerre vonatkozó javaslat kidolgozásakor.

Harmadrészt, megfelelő előzmények hiányában kiemelten fontos ügyelni arra, milyen elképzeléseket fogalmaz meg a jövőbeni akkreditációs rendszerről és annak működéséről a projekt végrehajtásához hozzájáruló szakmai közeg, elsősorban a résztvevő nem állami szervezetek. Ugyanakkor a hozzájárulásuk felhasználásakor figyelemmel kell lenni arra, hogy az akkreditáció mint garanciális intézmény a szolgáltatás vásárlójának érdekét védi.

2.1.3 Nem állami szervezetek felkészítése a sztenderdizációra és az akkreditációra

Az előző céloknál már utaltunk arra, mennyire fontos a célok eléréséhez a projekt szakmai közege. Ennek a közegnek az egyik legfontosabb részhalmaza azoknak a nem állami (többségében civil) szervezeteknek a halmaza, amelyek munkaerő-piaci szolgáltatásokat nyújtanak. Amellett, hogy a hozzájárulásuk a két előző feladathoz eszközt jelent azoknak a céloknak az eléréséhez, ezeknek a szervezeteknek a felkészítése önmaga is cél. Elvileg az akkreditációra való felkészülést a későbbi megtérülés érdekében a szolgáltató szervezetek maguk is elvégezhetnék külső segítség nélkül. Ennek a célnak az indokoltságát az első fejezetben a fenntarthatóságról és a kitörési pontokról / az 1.4 és 1.5 pontokban megfogalmazott érvek alapozzák meg. Amennyiben a program- vagy projektszerű szolgáltatásvásárlási modellből nem sikerül - amennyire csak lehet – zökkenőmentesen átállni működő szolgáltatásvásárlási rendszerre, a szolgáltatásokat nyújtó erőforrások egy része elveszhet, amelyet aztán később nagy valószínűséggel újra be kell vonni. Ahhoz, hogy az átállás gyors legyen, annak érdekében, hogy a szolgáltatók tisztában legyenek az új rendszer működésével és követelményeivel, célszerű, hogy a rendszer kidolgozása közben, folyamatosan tájékoztatást kapjanak.

A nem állami szervezetek felkészítése három folyamaton keresztül fog megvalósulni. Egyrészt folyamatos tájékoztatást fognak kapni a sztenderdizálást és az akkreditációs rendszer kidolgozását végző szakértők, szakmai műhelyek munkájáról. A tájékoztatás több alkalommal és több formában fog zajlani. A legfontosabb a regionális workshop-okon való személyes információcsere lesz a szakmai munkát végző szakértőkkel. Emellett a szervezetek folyamatosan nyomon követhetik az előrehaladás során előállított szakmai anyagokat a projekt honlapján keresztül.

Ezekre az információkra reagálva a szolgáltató szervezetek megfogalmazzák észrevételeiket, kialakítják álláspontjukat arról, mi szorul véleményük szerint korrekcióra, valamint mi az, amit a fejlesztők esetleg figyelmen kívül hagytak, és be kellene építeni az anyagokba. Ebben az egyeztetési folyamatban a következő két, egymást kölcsönösen erősítő követelményt fontos szem előtt tartani.

• Az egyeztetés lehetőséget nyújt arra, hogy a projekt céljainak eléréséhez elvégzendő feladatokat a lehető legszélesebb tudás felhasználásával végezzük el. Az egyeztetés révén képesek vagyunk bevonni azoknak az intézményeknek a tudását a projekt végrehajtásába, amelyeknél – az ÁFSZ mellett – a legtöbb tapasztalat halmozódott fel a munkaerő-piaci szolgáltatásokról.
• A felkészítésbe bevont szervezeteknek konkrét és pontos visszajelzést kell kapniuk, miért került a javaslatuk elfogadásra vagy elutasításra, és tisztázni kell a döntés okát is. Erre egyrészt azért van szükség, mert a pontos visszajelzés eleme a felkészítésnek, amely révén a rendszer alanyai számára világossá válnak a rendszer működését meghatározó alapelvek és koncepciók. Másrészt szükség van a résztvevők érdekeltségének fenntartására, annak tudatosítására, hogy a szolgáltatók részesei a folyamatnak, és tulajdonosai a projekt által előállított termékeknek. Ennek hiányában, a részvétel csökkenésével, a megvalósítás rendelkezésére álló tudásbázis is leszűkülne.

A harmadik részelem a közreműködő civil szervezetek számára kidolgozott kézikönyv kidolgozása, publikációja és a szervezeteknek történő átadása. A kézikönyv szolgáltatásonként fogja összegezni a projekt során kidolgozott sztenderdeket, és ismertetni fogja a szakértők által javasolt minősítési keretrendszer működését.

2.2 Szakmapolitikai célok

A tervezési útmutatóban meghatározott projektelemek, közvetlen célok megvalósítása szakmapolitikai célokat szolgál. A projektben meghatározott feladatokat úgy kell ellátni, a projekt elsődleges céljait úgy kell elérni, hogy azok a foglalkoztatáspolitikai célok elérését szolgálják.

2.2.1 A szolgáltatásvásárlás rendszere

Az első fejezetben bemutattuk a jelenlegi munkaerő-piaci szolgáltatások piacának jelenlegi helyzetét, amely (1) a finanszírozási csatornáktól függő programokon kívül nem képes intézményes keretek között bővíteni az ÁFSZ rendelkezésére álló erőforrásokat, valamint (2) veszélyezteti a nem állami szervezetek szolgáltatásainak fenntarthatóságát, mert nem átlátható és nem kiszámítható.

A szolgáltatások sztenderdizációja és akkreditációja ebből a szempontból az a fejlesztés, amelyik meghatározza, milyen termékek hozhatók forgalomba a munkaerő-piaci szolgáltatások piacán, valamint azt, hogy a jövőben milyen eljárásokon keresztül szabályozzuk a forgalmazható termékek körét. Nagyon fontos tehát, hogy a szolgáltatásvásárlás rendszerének kidolgozásához olyan fejlesztés álljon rendelkezésre, amely jól átlátható, és könnyűvé teszi a piaci szereplők kiigazodását a rendszerben elsősorban arról, hogy milyen szolgáltatásokat lehet kínálni, illetve a vevő milyen szolgáltatásokra számíthat, valamint hogy a vevő képes legyen a különböző szolgáltatások összehasonlítására annak érdekében, hogy az igényeinek legmegfelelőbbet választhassa.

A fejlesztésnek a vevő igényeit az átláthatóság szempontján túl is messzemenően figyelembe kell vennie. Ez amiatt különösen fontos, mert ezeknek a szolgáltatásoknak a piaca úgynevezett monopszonikus piac, vagyis (szinte kizárólag) egy vevő van, az állam. Ez pedig azt jelenti, hogy „a vevő még nagyobb király”, mert ha a piac az ő egyedi igényeit nem képes kiszolgálni, akkor nincs piac. Vagyis annak érdekében, hogy a szolgáltatásoknak minél nagyobb kereslete legyen, a cél az, hogy a sztenderdeket a legmesszebbmenőkig a vevő, az állam, jelen esetben az Állami Foglalkoztatási Szolgálat igényei szerint kell meghatározni.

Ennek az egyedi piacnak egy másik lényeges specifikuma szintén a vevő jellemzőiből fakad. A vásárlói döntés és maga a szolgáltatásvásárlás nem egyszerű piaci alku eredménye, hanem eljárásrendek, esetleg jogszabályok fogják szabályozni. Míg általános esetben az alku eredménye, hogy a vevő milyen garanciákat kap egy szolgáltatás eredményére, ebben az esetben a szolgáltatásvásárlás intézményes szabályain (is) fog múlni, mennyire sikerül a szolgáltatót jó teljesítményre ösztönözni. Ezeknek a kereteknek a megalkotása nem ennek a projektnek a feladata, ugyanakkor az átláthatóság, a szolgáltatások összehasonlíthatósága, összemérhetősége segítséget fog nyújtani a jó vevői döntések meghozatalában.

2.2.2 Integrált munkaerő-piaci és szociális szolgáltatási rendszer

A szolgáltatásvásárlási rendszer kifejlesztésén túlmenően foglalkoztatáspolitikai cél az integrált munkaerő-piaci és szolgáltatási rendszer kiépítése. El kell érni, hogy az állástalanság okán ellátásban vagy szolgáltatásban részesülő aktív munkaképes korú személyek olyan szolgáltatásokat kapjanak, amelyek az állástalanságra keresnek megoldást.

Az integráció szakmapolitikai hátterének bemutatásakor annak adminisztratív és szervezeti vetületét is kifejtettük. Ez utóbbi, vagyis a szolgáltatásvásárlás rendszerén keresztül megvalósuló kvázi szervezeti integráción azt értjük, hogy adott szolgáltatás belső kapacitások vagy külső szolgáltató általi nyújtása csupán erőforrás-allokációs kérdés legyen. Ennek feltétele az egységes, szolgáltatósemleges minőségi sztenderdek megléte és egy működő szolgáltatásvásárlási rendszer.

2.3 Horizontális célok

A projektben létrehozandó fejlesztés újszerűsége, az előzmények csekélysége miatt a projekt eredményeit a tevékenységek indításakor, előre, nehéz megragadni. Azt tudjuk csak, mik azok a célok, amelyek teljesítését elvárjuk ezektől az eredményektől, valamint az vagyunk képesek pontosan megadni, milyen módszerek révén, hogyan fogjuk elérni ezeket az eredményeket. A tevékenységek leírásakor is erre a „hogyan”-ra kell majd kiemelt figyelmet fordítani.

Mivel a projekt folyamatainak milyensége ennyire meghatározó szerepet fog játszani, fontosak a következőkben bemutatott vezérlő elvek, horizontális célok is.

2.3.1 Jó kormányzás / egyeztetés / partnerség

A 3. közvetlen cél bemutatásakor rávilágítottunk az egyeztetés elengedhetetlen szerepére a fejlesztés sikere érdekében. Az egyeztetésnek azonban az elsődleges kimenetek sikeres előállításán túlmenően is fontos szerepe van.

Mivel a fejlesztésünk gyakorlatilag egyeztetési mechanizmusokból áll, az eredmények egyeztetések révén állnak elő, célkitűzésünk az is, hogy a projekt megvalósítása modellül szolgáljon hasonló, humánerőforrás-fejlesztési területen megvalósuló rendszerfejlesztésekhez.

Ennek érdekében különös hangsúlyt fogunk fektetni az információcserére, a szakmai területen érintettek és érdekeltek észrevételeinek figyelembe vételére és a visszajelzésekre. Szeretnénk elérni, hogy a projekt megvalósítása során a megvalósítók közötti, valamint a megvalósítók és a bevont nem állami szervezetek közötti kommunikáció folyamatos és élő legyen. Ezen túlmenően az akkreditációs rendszer működésére kidolgozott javaslatnak figyelembe kell vennie azt, hogy a kommunikáció nem állhat meg a szolgáltatások sztenderdizálása és az akkreditációs keretrendszer felállítása után sem, és a párbeszéd fenntartásra vonatkozó elképzeléseknek be kell épülniük a javaslatba.

2.3.2 Fenntarthatóság

Amellett, hogy a szolgáltató kapacitások fenntartása alátámasztja a projekt közvetlen céljainak indokoltságát, olyan horizontális cél is, amelyet az elsődleges feladatok végrehajtásakor folyamatosan figyelembe kell venni. Három egymásra épülő szinten értelmezhető a fejlesztésünk fenntarthatósága.

Egyrészt biztosítani kell azt, hogy a végrehajtás során előállított termékek minden potenciális haszonélvező számára folyamatosan, és a projekt zárása után is elérhetők legyenek. Ez tehát kommunikációs kérdés, folyamatosan biztosítani kell az eredmények disszeminációját, hogy az előállított tudás széles körben és tartósan hasznosuljon.

Másrészt az akkreditáció keretrendszerére tett javaslatnak tartalmaznia kell azt is, hogy a rendszer hogyan fog működni. Ennek során be kell mutatni azt is, mik azok az igények, amelyek tartósan szükségessé teszik a rendszer működtetését. Ennek tükrében fel lehet majd vázolni, miért éri meg a társadalomnak a rendszer fenntartása, és hogy milyen források állhatnak ehhez rendelkezésre.

Harmadrészt a projekt eredményeinek – a szakmapolitikai céloknál leírtaknak megfelelően – bemenetként kell szolgálniuk a szolgáltatásvásárlás és az összehangolt szociális és munkaügyi szolgáltató rendszerek kialakításához. Amennyiben azoknak a fejlesztéseknek a megvalósításakor lehet építeni az itteni kimenetekre, az azt fogja eredményezni, hogy a nem állami szervezetek szolgáltatásai beépülnek az állami munkaerő-piaci politika rendszerébe.

2.3.3 Egyenlő hozzáférés

A fejlesztésünk esélyegyenlőségi célkitűzése egyenlő hozzáférés biztosítása.

A projekt közvetlen célcsoportja, a munkaerő-piaci szolgáltatásokat nyújtó nem állami szervezetek vonatkozásában az egyenlő hozzáférés biztosítása azt jelenti, hogy a munkaerő-piaci politikák rendszerében az ő szolgáltatásaik egyenlő feltételek mellett versenyeznek más szolgáltatók, elsősorban az Állami Foglalkoztatási Szolgálat saját szolgáltatásaival. Mivel a szolgáltatások vásárlója az ÁFSZ maga, a szolgáltatásvásárlás rendszere akkor biztosít egyenlő versenyfeltételeket a belső és külső kapacitások között, ha a vásárlói döntés átlátható, minden szereplő számára világos szabályok szerint történik. Ezek a szabályok viszont csak abban az esetben működhetnek jól, ha a vásárlói döntés jól definiált, egységes minőségi kritériumok szerint vizsgálható szolgáltatásokra vonatkozik.

A közvetett célcsoport, az álláskeresők számára a fejlesztés célja az, hogy ugyanolyan minőségű, egységes követelmények szerint meghatározott és egységesen nyomon követett munkaerő-piaci szolgáltatásokhoz férjenek hozzá. Biztosítani kell, hogy meghatározott munkaerő-piaci igényekkel rendelkező célcsoport az ország bármely pontján olyan szolgáltatást kapjon, amely megfelel az egységes követelményeknek. Másrészt a szolgáltatásvásárlás rendszerén keresztül el lehet érni, hogy ezek a szolgáltatások valóban rendelkezésre álljanak, ösztönözni lehet a kínálatot.

3. Tevékenységek

A projekt tevékenységeit három fő csoportra bontva mutatjuk be részletesen. Először a projekt szakmai megvalósítását megalapozó kutatás módszertanát ismertetjük, amelynek segítségével képet fogunk kapni a Magyarországon eddig megvalósult munkaerő-piaci szolgáltatásokról és programokról. A vizsgálat megbízható és jól hasznosítható empirikus adatokat kell a szakmai műhelyek munkatársai rendelkezésére bocsásson, hogy ők képesek legyenek a sztenderdek kialakítására. Az ő munkájukat, és a munkájuk eredményeinek egyeztetését írjuk le a második részben. Végül bemutatjuk a szakmai munka közvetlen, projekten belüli hasznosítását, a nem állami szolgáltató szervezetek tájékoztatását és felkészítését szolgáló tevékenységeket. Minden esetben ki fogunk térni arra, hogyan állnak elő azok a kimenetek, amelyek a projekt közvetlen / elsődleges céljai. Mindezek után azt is bemutatjuk, a három fő folyamaton belüli tevékenységek hogyan állnak össze egy projektté.

3.1 Az adatgyűjtés és az elemzések készítésének módszertana

3.1.1 Kutatási célok

A kutatás általános célja, hogy az európai uniós és hazai forrásokból pályázati támogatással megvalósított, munkanélküli emberek számára az elhelyezkedésüket, segítő szolgáltatást biztosító projektek tapasztalatinak összegyűjtésével, elemzésével hozzájáruljon az ilyen típusú szolgáltatások sztenderdizációjához és reális, végrehajtható, ugyanakkor egységes szakmai, minőségi követelményrendszert tartalmazó akkreditációs eljárásrendjük kidolgozásához. Az általános célt a kutatás úgy szolgálja, hogy a sztenderdizációt és az akkreditációs rendszerre vonatkozó koncepciót elkészítő (Foglalkoztatási és Szociális valamint Jogi és Akkreditációs) műhelyek számára biztosítja azokat az információkat, amelyek a feladatuk elvégzéséhez szükségesek.

A konkrét célok a következők.

1. A megvalósult szolgáltatások leírása, a leíráshoz használható, illetve a szolgáltatást nyújtók által használt fogalmak tartalmának feltárása ez alapján a fogalmak pontosabb definiálása, és értelmezési modelljük kialakítása.
2. A megvalósított szolgáltatási rendszerek, szolgáltatások csoportosítása, tipizálása.
3. Annak magyarázata, hogy milyen körülmények, feltételek befolyásolták a különböző szolgáltatás típusok kialakítását.
4. A különböző szolgáltatás típusok hatásának vizsgálata.
5. Nemzetközi sztenderdizációs, akkreditációs és szolgáltatásvásárlási gyakorlatok vizsgálata.

3.1.2 Kutatási feladat¹²

A kutatási feladatokat a konkrét célokból vezetjük le úgy, hogy a végrehajtásukkal az általános cél, a műhelyek szakértői számára felhasználható kutatási eredmények előálljanak. A kutatás során minden olyan monitoring, értékelési vagy kutatási adatot bekérünk, amelyek a kutatás tárgyát képező programokra már rendelkezésre állnak, ezek nem képezik tárgyát az itt tervezett adatfelvételeknek, amely a megvalósult szolgáltatások minőségi elemeire, hatásaira helyezi a hangsúlyt.

Mivel a Foglalkoztatási és Szociális Műhely legelső feladata a munkaerő-piaci szolgáltatások felsorolása lesz, a kutatás első produktuma a már megvalósult, munkaerő-piaci szolgáltatásokat nyújtó programokat leíró dokumentumok elemzése lesz. A hazai és az EU által társfinanszírozott programokat lebonyolító szervezetektől (az FSZH-tól és a közreműködő szervezettől) be kell gyűjteni a megvalósult programok alapadatait tartalmazó dokumentumokat (például pej-eket, EMIR adatokat).¹³ A dokumentumok elemzése alapján fel lehet állítani egy egységes fogalom rendszert, amelyen keresztül az összes szolgáltatás leírható, és amely biztosítani fogja, hogy a sztenderdizációt végző szakértők egységesen közelítsék meg azokat az egységeket, amelyekre feladatuk irányul. Továbbá beazonosíthatók lesznek maguk a szolgáltatások, összevethetővé válnak egymással, és megkülönböztethetők lesznek egymástól, és így el lehet majd készíteni azt a teljes körű listát, amelyik – átfedések nélkül – tartalmazza az összeset, ami után el lehet kezdeni a sztenderdizációjukat. (1. és 2. kutatási cél.) A dokumentumelemzésre épülő kutatási jelentés a projekt megkezdését követő 4. hét végére készül el.

Ezt követően a kutatásnak a sztenderdizációs munka tartalmi részét kell segítenie. A műhely szakértői akkor lesznek képesek reális követelményeken keresztül megragadni az egyes szolgáltatásokat, amennyiben pontos és átfogó adatokkal rendelkeznek azok tartalmáról, kapacitási hátteréről, eredményeiről és költségéről. Ehhez a dokumentumelemzésben megkutatott forrásoknál mélyebb, közvetlen empirikus adatfelvételre van szükség, amely a szolgáltatások körülményeire, környezetére és minőségi eredményeire, hatásaira is figyelemmel van. Ugyanakkor ezeket az adatokat is ki kell egészíteni a dokumentum alapú, már meglévő mennyiségi indikátorokkal. (3. és 4. kutatási cél.) A dokumentumelemzést és a kérdőíves adatfelvétel eredményeit összegző, valamint esettanulmányokat tartalmazó zárótanulmány a projekt megkezdését követő 13. hét végére készül el.

A kutatás az akkreditációs rendszerre vonatkozó koncepcionális munkát nemzetközi gyakorlatok elemzésén keresztül fogja segíteni.¹⁴ Az elemzés három aspektusra fog kiterjedni. Egyrészt meg kell vizsgálni, használnak-e más országok sztenderd szolgáltatás leírásokat, és ha igen, hogyan. Másrészt tanulmányozni kell működő akkreditációs rendszereik célját és funkcióit, illetve azt, hogy ha ilyen nem működik, hogyan biztosítják a minőséget. Végül nagyon fontos, hogy képet kapjunk arról, milyen szolgáltatásvásárlási rendszerbe ágyazódik a referencia országokban az ottani sztenderdek és akkreditáció működése. Valójában ezen keresztül mérhető le a vizsgált ország gyakorlatának sikere. (5. kutatási cél.) (A nemzetközi kutatás elsősorban a Jogi és Akkreditációs Műhely koncepcionális munkájához szolgál inputtal.¹⁵)

3.2 A projekt szakmai tartalmának megvalósulását szolgáló egyeztetési mechanizmusok

A projekt szakmai tartalma a szakmai műhelyekben, a Monitoring és a Stratégiai Munkacsoportban, valamint a Projekt Koordinációs Testületben végzett munka. A műhelymunka során kidolgozott szakmai anyagokból a műhelyek, a munkacsoportok és a testület közötti egyeztetés, valamint a nem állami szervezetekkel folytatott konzultáció révén állítjuk elő a projekt fő kimeneteit:

• az előre nem meghatározható számú, de legalább 40 db sztenderdizált munkaerő-piaci szolgáltatást,
• azokat a szempontokat (sztenderdeket), amelyeket munkaerő-piaci programok összeállításakor figyelembe kell venni és
• az akkreditációs rendszerre vonatkozó koncepció(ka)t.

A fejlesztés szakmai tartalmának előállításán felül a szakmai műhelyek szakértőinek feladata lesz közreműködni a nem állami szervezetek tájékoztatásában és felkészítésében.

3.2.1 Szakmai műhelyek

Az egész projekt sikerének (egyik) kulcsa a szakmai műhelyekben végzett munka. A műhelyek szakértőinek feladata először is az lesz, hogy a kutatás eredményeire támaszkodva felsorolják a munkaerő-piaci szolgáltatásokat, megtalálják a sztenderdizáció alapegységeit. Ezek után ki kell alakítaniuk és el kell fogadniuk egy egységes szempontrendszert, amelyet a különféle szolgáltatások leírásához használhatnak. Végül szolgáltatásonként meg kell határozniuk minden szempont esetében, hogy mi számítson Magyarországon sztenderdnek.

Ami a munkaerő-piaci programokat illeti, a szolgáltatások sztenderdizációját követően a szakértőknek meg kell határozniuk azokat a szabályokat, amelyeknek az egyes szolgáltatásokat (és támogatásokat) kombináló munkaerő-piaci programnak adott helyzetben meg kell felelnie.

A sztenderdizációs munkával párhuzamosan és arra építve a műhelymunkának elő kell állítania a munkaerő-piaci szolgáltatások (és esetleg) programok akkreditációs rendszerére vonatkozó koncepciót. A koncepciónak javaslatokat kell megfogalmaznia arra, milyen intézményi mechanizmusok révén lehessen a munkaerő-piaci integrációt elősegítő szolgáltatásokat (és programokat) vagy az ilyen szolgáltatásokat nyújtó szervezeteket akkreditálni.

3.2.1.1 Foglalkoztatási és Szociális Műhely

Feladat

A Foglalkoztatási és Szociális Műhely feladata a munkaerő-piaci szolgáltatások sztenderdjeinek meghatározása. A műhely munkájának eredményeként létrejön az összes munkaerő-piaci integrációt elősegítő szolgáltatás egységes szempontok szerinti leírása és sztenderdjeinek meghatározása. A leírásokat a 3.2.5. és a 3.3 pontban ismertetett egyeztetési folyamatot követően kézikönyv formájában is előállítjuk.

Annak érdekében, hogy el lehessen készíteni a sztenderdeket, először is be kell azonosítani a vizsgálati egységeket, magukat a munkaerő-piaci szolgáltatásokat. Ehhez nyilvánvalóan sorra kell venni a Munkaerőpiaci szolgáltatásokról, valamint az azokhoz kapcsolódóan nyújtható támogatásokról szóló 30/2000. (IX. 15.) GM rendeletben felsorolt szolgáltatásokat, úgymint:

• munkaerő-piaci és foglalkozási információ nyújtása
• önállóan vagy
• tanácsadás,
• állásbörze továbbá
• munkaközvetítés keretében, valamint
• munkatanácsadás,
• pályatanácsadás,
• álláskeresési tanácsadás,
• rehabilitációs tanácsadás,
• pszichológiai tanácsadás,
• helyi (térségi) foglalkoztatási tanácsadás, amelyek megvalósulhatnak
• egyéni tanácsadói beszélgetés,
• csoportos tanácsadás,
• strukturált csoportfoglalkozás,
• érdeklődés-, érték-, képesség-, valamint személyiségvizsgálat, valamint
• pályaismeret bővítése formájában.

Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a listát ki kell majd egészíteni azokkal a szolgáltatásokkal, amelyek a rendeletben nem szerepelnek, viszont már megvalósult munkaerő-piaci programoknak részét alkották. Ehhez a projektet megalapozó kutatás fog támpontot adni, amely tételesen sorra fogja venni az összes, eddig már támogatott munkaerő-piaci szolgáltatás fajtát. A kutatásra alapozva a műhely szakértőinek kísérletet kell tenniük azoknak a kritériumoknak a meghatározására, amelyek alapján egy tevékenység munkaerő-piaci szolgáltatásnak minősül, és ily módon meg kell próbálniuk definiálni a munkaerő-piaci szolgáltatás fogalmát. Ennek az első feladatnak a kimenete tehát egy lista lesz, amely felsorolja a meghatározott kritériumoknak megfelelő munkaerő-piaci szolgáltatásokat.

Ennek a listának az elemei lesznek a második feladat tárgyai. A szolgáltatásokat sorra véve első lépésben össze kell állítani azt a szempontrendszert, amelyre vonatkozóan majd meg kell állapítani a sztenderdeket. Ennek során is a 30/2000-es GM rendeletet lehet kiindulópontnak használni, amelynek 4. melléklete meghatározza a rendeletben szabályozott szolgáltatások személyi feltételeit, 5. melléklete pedig a szolgáltatás nyújtásának létszám-, idő- és költségnormáit. A szolgáltatást nyújtó szervezet humán kapacitásának szintje, munkatársainak képesítései, végzettségei vagy készségei, valamint a különböző szolgáltatásokban résztvevők maximális létszámai, a szolgáltatások minimális időtartama és költségnormáik emiatt olyan szempontok, amelyek a sztenderdizáció során relevánsak lesznek. Ezeket a szempontokat bővíthetik a műhely szakértői további, általuk szükségesnek ítélt kritériumokkal. Ehhez felhasználhatják az 1.2.2.4-ben bemutatott (TÁMOP-os és EQUAL-es) példákat, amelyekben a szolgáltatások egy körére vonatkozóan egy-egy szempontrendszert már kidolgoztak.

A szempontrendszer összeállításával kapcsolatban két dolgot fontos szem előtt tartani a feladat végrehajtását megelőzően és annak során. Egyrészt a szempontok listájának hossza és részletezettsége stratégiai kérdés, ami döntően befolyásolja az akkreditáció rendszerét és a szolgáltatásvásárlás mikéntjét. Az emögött meghúzódó szakmapolitikai döntésről (illetve annak hiányáról) a 2.1.1 alpontban volt szó. Másrészt figyelemmel kell lenni arra, hogy a szempontrendszer összeállításában meghatározó szerepe lesz a szakértők saját szakmai meggyőződésének. Mindkét adottságból az következik, hogy olyan hatékony döntéshozatali mechanizmusnak kell működnie a műhelyben, amelynek révén a szempontrendszerrel kapcsolatos esetleges vita eredményesen lezárható.

A szempontrendszer lesz a műhely munkájának második kimenete. Ebből kiindulva kezdődhet meg a Foglalkoztatási és Szociális Műhely tulajdonképpeni fő feladata, a szolgáltatási sztenderdek meghatározása. A sztenderdek meghatározásához szintén fel lehet használni a rendeletben foglaltakat, valamint az EQUAL-ben és a TÁMOP 2.2.2-es projektben már megállapított normákat. Ettől függetlenül ebben az esetben is a szakértők szakmai meggyőződése fog dönteni arról, milyen megközelítést fogadnak el. A szempontrendszer egyes szempontjaira és minden egyes szolgáltatásra megállapított sztenderdek alkotják a műhely munkájának harmadik kimenetét.

A szakmai anyagok véglegesítése után a sztenderd szolgáltatások leírását kézikönyv formájában is megjelentetjük.

A szolgáltatások sztenderd leírásai után a műhelynek le kell fektetnie azokat a szakmai követelményeket is, amelyeket az előzőekben sztenderdizált szolgáltatásokat kombináló munkaerő-piaci programoknak figyelembe kell venniük.

Összetétel

A Foglalkoztatási és Szociális Műhely összetételét úgy kell meghatározni, hogy tükrözze azt a törekvést, amely szerint az akkreditáció rendszerének kialakítása hozzá kell járuljon a munkaerő-piaci és szociális intézményrendszer integrációjához. Vagyis a műhely tagságának a szociális és a munkaerő-piaci – foglalkoztatási területből is merítenie kell. Másrészt törekedni kell arra is, hogy a műhely sok és sokféle tudás birtokában dolgozhasson, hiszen a munka meglehetősen széles szakmai spektrumot fog lefedni. Erre tekintettel a műhelybe tagot fog delegálni a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal, valamint a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, illetve a projekt munkatársain keresztül képviselni fogja magát az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány.

A tagság révén olyan szakértők fogják alkotni a műhelyt, akik ismerik a munkaerő-piaci és szociális ellátórendszereket, az ÁFSZ munkaerő-piaci szolgáltatásokkal kapcsolatos elvárásait, a szolgáltatások működésével kapcsolatos eddigi tapasztalatokat, a szolgáltatások különböző célcsoportjainak igényeit, a nem állami szolgáltatók működését, az eddig megvalósult sztenderdizációs törekvéseket, valamint a szakmapolitikai hátteret.

A delegált tagságot kiegészítve olyan szakértői gárdát toborzunk a műhelybe, amelyik szaktudásával a szóba jöhető munkaerő-piaci integrációt segítő szolgáltatások teljes spektrumát lefedi. Azt is figyelembe kell venni, hogy a szóba jöhető szakértők jelentős része civil szervezetnél dolgozik vagy dolgozott, tehát tapasztalatain keresztül a civil szervezetek nézőpontját is ismerve tud hozzájárulni a szakmai munkához (ami azonban nem jelentheti egyes civil szervezetek képviseletét). A szakértők kiválasztására kiírt pályázat követelményei szintén tartalmazni fogják a delegálásra felkért szervezetek által küldött szakértőkkel szembeni elvárásokat (szolgáltatások ismerete, szakmapolitikai háttér stb.). Ezt kiegészítően magukat a szolgáltatásokat, azok egy csoportját is ismerniük és az azokkal kapcsolatos tapasztalataikat igazolniuk kell.

A delegált tagság és a felkért szakértők mellett kivételes esetben szükség lehet további, eseti szakértők bevonására is, akik egy-egy speciális szolgáltatás ismeretével járulhatnak hozzá a munkához. Az eseti szakértőt a műhely javaslatára az OFA kéri fel.

A műhely vezetőjét a nem delegált szakértő tagok közül a projektmenedzsment jelöli ki.

Munkamódszer

A műhely eljárásrendjének vezérlőelve az, hogy olyan működési szabályokat kell elfogadni, amelyek biztosítják, hogy a projekt által elvárt termékek időben megszülessenek, a műhely által elvégzett munka az ebből származó indikátorokat a tervezési útmutatóban rögzített határidőre leszállítsa.

A működési szabályok meghatározása előtt adottságként kell kezelni két olyan nehézséget, amelyek a fenti vezérlőelv érvényesítését csak a műhelyek felállítása után teszik lehetővé. Egyrészt a szakértők delegálása és kiválasztása előtt pontosan nem ismerhetjük azt, hogy a szakterületek hogyan oszlanak szét a műhelytagok között. Másrészt a kutatás első szakaszának lezárása és a műhely első, indító ülése előtt nem tudjuk pontosan meghatározni az elvégzendő munka mennyiségét, a sztenderdizálandó szolgáltatások számát.

Ennek figyelembe vételével akkor járunk el a legcélszerűbben, ha a műhely küldetését két szakaszra bontjuk, és a munkamódszer pontos meghatározását – két fő alternatívát kínálva a műhely számára úgy, hogy a teljesítést mindkét verzió biztosítja – egyrészt az első szakasz utánra tesszük, valamint a műhelyre bízzuk.

Annak érdekében, hogy a sztenderdizációs munka nagyságát fel tudjuk mérni, és ütemezni tudjuk, első menetben a műhelynek a sztenderdizálandó szolgáltatások és programok listájának előállítását kell feladatul szabni. Ennek során a műhely nagymértékben támaszkodni fog a kutatás első szakaszában előállított dokumentumelemzésre.

Ezt követően kerülhet sor a műhely munkamódszerének meghatározására. A műhely ehhez két alternatíva közül választhat. Az egyik megoldás az, hogy a listán szereplő szolgáltatásokat egyenként szakértőkhöz rendeljük, és meghatározzuk, hogy milyen sorrendben, mikorra kell előállítaniuk a sztenderdeket. A másik alternatíva az, amelyikben a műhely olyan szakterületeket határol le, amelyekhez almunkacsoportokat rendelünk, és a listán szereplő szolgáltatásokat ezek között osztjuk fel.

Ezt követően kell beütemezni a feladat zömét adó sztenderdizációs munkát. Az ütemezéssel úgy kell visszaszámolni, hogy a pontosan előre nem ismert számú, de legalább 40 db szolgáltatás sztenderdjei 2010. június 30-ig előálljanak. Vagyis a listán szereplő szolgáltatásokat úgy kell szétosztani és sorrendbe rakni a 2010 első félévének végéig hátralévő időszakra, hogy a műhely határidőre feldolgozza az összeset. Ennek érdekében is a szakértői szerződésekben az egyes szolgáltatások sztenderdjeinek a műhely által kijelölt munkarend és határidők szerinti előállítását kell a teljesítés feltételéül szabni. A teljesítés igazolása a munkacsoport elnökének feladata.

Bármelyik megoldást választja a műhely, az ütemezés során figyelemmel kell lenni arra, hogy az első változatban előállított szakmai anyagokat a műhelyen belül, a munkacsoportokkal, a koordinációs testülettel, valamint a civilekkel a projekt időtartamára egyenletesen, szakaszosan elosztva le kell egyeztetni (tehát nem elegendő, ha a sztenderdek csak a határidő végére, 2010. június 30-ra állnak elő). (Erről részletesen lásd az ütemtervet.)

Az előzőekkel összhangban a műhely feladatainak ellátásában az elnök szerepe meghatározó. Ő felel a műhely által előállítandó szakmai anyagok időben és megfelelő minőségben történő kidolgozásáért és leadásáért. Ugyanakkor magát a szakmai munkát a tagok (beleértve az elnököt is) illetve az almunkacsoportok látják el.

A felosztás során úgy kell eljárni, hogy a szakértők a szakmai profiljukhoz közel álló feladatot kapjanak. Arra is törekedni kell, hogy a feladatok megoszlása amennyire csak lehet, egyenletes legyen. Ezt a projekt-indító megbeszéléseken, a munkarend összeállításakor kell biztosítani a „Támogató szolgáltatások a projektszervezet és a civil szervezetek egyeztető, koordináló tevékenységéhez” című mellékletben foglaltak szerint. Ezeken az ún. tevékenység-koordináló megbeszéléseken külön erre a célra alkalmazott facilitátor fogja biztosítani a minden tag által elfogadott munkarend megalkotását.

3.2.1.2 Jogi és Akkreditációs Műhely

Feladat

A Jogi és Akkreditációs Műhely feladata egy koncepció kidolgozása, amely javaslatokat fogalmaz meg az akkreditáció feltételrendszerére és a rendszer működtetésére. A Foglalkoztatási és Szociális Műhely feladataival összehasonlítva ennek a műhelynek még innovatívabb, még kevesebb előzményre, támpontra építő küldetést kell végrehajtania.

A projekt céljainak bemutatásánál (a 2.1.2pontban) már utaltunk arra, hogy a kevés meglévő tapasztalatot (például a felnőttképzés terén működő akkreditáció tapasztalatait vagy a nemzetközi példákat) nagyon részletesen kell elemeznie és értékelnie a műhelyben folyó munkának. Mindazonáltal egy ilyen elemzés után – a rendszerműködést mérő empirikus adatok és egyáltalán: a hatékonyság definiálatlansága okán - még a példák legkörültekintőbb értékelését követően is több megoldás fog kínálkozni az akkreditációs rendszer megtervezésére, amelyek közül csak stratégiai döntés révén lehet majd választani.

További határozatlansági tényezőként kell kezelni azt, hogy az akkreditációs rendszert a szolgáltatásvásárlási rendszer egészének függvényében, annak részeként kell megtervezni és bevezetni. Az akkreditációnak akkor van értelme, ha tudjuk, hogy az ÁFSZ milyen feltételekkel vásárol szolgáltatást az azokat akkreditáló szervezetektől. És vice versa, a szolgáltatásvásárlás rendszerének kialakítását is meghatározza az, hogy mi az akkreditáció tartalma. A szolgáltatásvásárlási rendszer bevezetése viszont, ahogy arra a szakmapolitikai háttér című részben (az 1.2.2.5 alpontban) már utaltunk, egy másik fejlesztés tárgya kell majd legyen.

Anélkül, hogy a műhelyben folyó munkát bármilyen módon prejudikálnánk, ilyen körülmények között (figyelemmel arra is, hogy a szolgáltatásvásárlási rendszer az akkreditációs rendszer-javaslatra érvényes határidőre nem fog véglegeződni) a Jogi és Akkreditációs Műhely valószínűleg akkor jár el a leghelyesebben, ha több alternatívát tár a döntéshozók elé az akkreditációs rendszerre. Mindazonáltal, amennyiben a szakértők egyértelműen döntést tudnak hozni arról, milyen rendszernek kellene működnie a munkaerő-piaci integrációt segítő szolgáltatások terén, akkor a koncepció egy javaslatot fog tartalmazni.

Az akkreditációs rendszer koncepcionálása két részből fog állni: az akkreditációs folyamat, egy szolgáltatás (vagy szervezet) akkreditálásának folyamata, valamint az akkreditáció rendszerének, működtetésének megtervezéséből.

Az akkreditációs folyamat meghatározásához első lépésben az akkreditáció tárgyát kell meghatározni, vagyis azt, hogy a szolgáltatást nyújtó szervezetet vagy magát a szolgáltatást vagy pedig mind a kettőt akkreditáljuk. Ezt a választást döntő mértékben meg fogja határozni az, hogy a szolgáltatásvásárlás rendszerében a vásárló keretszerződéseket szándékozik kötni a szolgáltató szervezetekkel, amelyek tartalmát később határozzák meg, vagy pedig egyes szolgáltatások nyújtására kíván szerződni, vagy egy vegyes rendszert kíván bevezetni. (Ez a meghatározatlanság már a kiindulópontban három fő elméleti alternatívát jelent.)

Abban az esetben, ha a műhely úgy határoz, hogy az akkreditáció tárgya a szolgáltatás (is), a sztenderdizáció során felállított szempontrendszer és a sztenderdek közül ki kell választani azokat, amelyekre az akkreditáció irányul, vagyis ki kell jelölni azokat a sztenderdeket, amelyeket az akkreditált szolgáltatásnak teljesítenie kell. A választás során a szakmapolitikai háttér 2.1.1 alpontjában leírt átváltással kell szembenéznie a műhelynek. A műhelynek meg kell határoznia, milyen módon igazolja a szolgáltató a sztenderdek teljesítését, az igazoló intézményt és az igazolás módját, valamint az ellenőrzés mikéntjét. Ennek elemeként a műhelynek elő kell állítania az akkreditációs eljárásrend tanúsítványainak, formanyomtatványainak tervezetét.

Abban az esetben, amennyiben a műhely szakmai álláspontja szerint az akkreditáció tárgyának a szolgáltatásnyújtó szervezetnek (is) kell lennie, az akkreditáció szempontrendszerét és a sztenderdeket magának kell meghatároznia. Ennek során természetesen nagymértékben támaszkodhat azokra a sztenderdekre, amelyek majd a szolgáltatásnyújtás kapacitási feltételeit határozták meg.

Ezt követően a műhelynek meg kell terveznie az akkreditáció rendszerét, vagyis azt, hogy milyen intézményi szereplők, milyen eljárások révén akkreditálnak, valamint azt, hogy a rendszer hogyan képes alkalmazkodni a változásokhoz. Az intézményi szereplők kijelölése és az eljárások megtervezése a más szakterületeken megfigyelhető magyarországi és a külföldi példák figyelembe vétele mellett is nagymértékben nyitott fog maradni, vagyis itt is több alternatíva jöhet szóba. A rendszer hosszú távú működésének modellezése, vagyis hogy hogyan lehet majd esetleg új szolgáltatásokat vagy új szolgáltatáselemeket (modulokat) vagy programokat akkreditáltatni, illetve hogy milyen szabályok mentén vizsgálják majd felül folyamatosan az egyszer már elfogadott sztenderdeket, szintén több alternatívát valószínűsít.

Összefoglalva, a műhely feladata elvégzése révén előálló kimenet egy vagy több koncepcionális javaslat az akkreditációs rendszerre, amely a következő elemeket kell tartalmazza:

• javaslat(ok) az akkreditáció tárgyára,
• javaslat(ok) az akkreditálandó szolgáltatáselemek vagy szervezeti jellemzők körére,
• javaslat(ok) az akkreditáció eljárásrendjére,
• javaslat(ok) az akkreditációs rendszer működtetésének, alkalmazkodásának módjára.

(Az ütemtervben ezeket 1., 2., 3. és 4. blokk elnevezéssel jelöltük.)

Összetétel

A Foglalkoztatási és Szociális Műhelyhez hasonlóan a Jogi és Akkreditációs Műhely is az érintett intézményi kör (ÁFSZ, SZMM és OFA) jelölése és szakértők toborzása révén áll fel. A Foglalkoztatási és Szociális Műhely szakmai követelményeihez képest a Jogi és Akkreditációs Műhelybe való delegálás és pályázati kiválasztás során figyelembe venni jogi, kodifikációs gyakorlatot és eljárásrendek, kézikönyvek készítésében szerzett tapasztalatot, valamint a magyarországi akkreditációs rendszer ismeretét, akkreditációs gyakorlatot is.

A Jogi és Akkreditációs Műhely vezetőjét is az OFA jelöli ki a nem delegált tagok közül.

Munkamódszer

Mivel a Foglalkoztatási és Szociális Műhelyhez hasonlóan az elvárt kimenetek szétbontása, szakértőkhöz rendelése ebben a testületben is csak a tagság szakmai profilja, valamint az akkreditáció rendszeréről kialakított testületi szakmai álláspont, megközelítés függvényében képzelhető el, a munkamódszer kialakítását itt is célszerű magára a műhelyre bízni. A munkarend megalkotását ebben a műhelyben is facilitátor fogja segíteni a műhely első projekt indító ülésén.

A műhely munkájának fontos bemenete lesz nemzetközi példák vizsgálata, amin keresztül működő akkreditációs rendszerek tapasztalataira is építhetnek a hazai modellre vonatkozó javaslatuk kidolgozásában. Ennek érdekében – a projektszervezet többi egységének szakértőivel is kiegészülve – résztvesznek a négy országpéldát (sztenderdizációs, akkreditációs és szolgáltatásvásárlási gyakorlatokat) bemutató workshop-on, valamint két tanulmányúton.

Ami a műhely munkájának ütemezését illeti, az előzetes elképzelés az, hogy a koncepció kidolgozását négy blokkra osztjuk (például a Feladat részben megadott tagolás szerint). Ezzel lehet csökkenteni annak kockázatát, hogy a leadási határidő előtt olyan javaslat álljon elő, amelyikkel a projektszervezet nem ért egyet, ami után egyszerre kellene felülvizsgálni az egész munkát. Az ütemezés alapján egy szakaszban elegendő egy blokkal foglalkozni, ami lehetővé teszi azt, hogy a műhely minden szakértője egyszerre egy tematikus egységgel foglalkozzon. Ennek köszönhetően mindenki világosan láthatja az építő elemek egymásra épülését. Ez a szekvenciális megközelítés biztosíthatja a legegyszerűbben, hogy a folyamat végén egy valóban koherens rendszert kapunk.

A szakértőkkel kötött szerződések teljesítési feltétele a műhely munkarendjében meghatározott feladatok határidőre történő teljesítése lesz. A teljesítést a műhely elnöke igazolja.

A Foglalkoztatási és Szociális Műhellyel megegyezően ennek a koncepcionális munkának az eredményét is kiadványban jelentetjük meg.

3.2.2 Monitoring Munkacsoport

Feladat

A Monitoring Munkacsoport feladata egyrészt a műhelyekben létrehozott termékek vizsgálata olyan szempontból, hogy azok a projekt szakmapolitikai céljai (illeszkedés a szolgáltatásvásárlás rendszerébe és hozzájárulás az integrált munkaügyi és szociális szolgáltatások rendszeréhez) valamint horizontális céljai (partnerség, fenntarhatóság, esélyegyenlőség) elérését szolgálják. Ugyan a szaktárca és az FSZH (szakmapolitikai célok), valamint a civilek (partnerség) részvétele a műhelyeken belül biztosítja a fenti célok szem előtt tartását, a munkacsoport létrehozására azért is van szükség, mert a két műhelyben végzett munka egymással párhuzamosan fog folyni, és szükség van arra, hogy legyen egy szakmai testület, amely a sztenderdizációs és akkreditációs munkát együttesen, kölcsönhatásukban figyelve ellenőrzi, hogy megfeleljenek a szakmapolitikai elvárásoknak. Ennek során a munkacsoport egyben minőségi kontrollt gyakorol mindkét műhely munkája fölött. A műhelyek – különösen a sztenderdizálást végző – a határidők állandó nyomása alatt fognak dolgozni, és a teljesítménykötelem miatt olyan anyagokat is elfogadhatnak, amelyek nem felelnek meg a minőségi követelményeknek.

Másrészt a munkacsoport feladata lesz az, hogy a műhely által kidolgozott anyagokba a civil szervezetekkel történő egyeztetésből származó javaslatokat és észrevételeket beépítse.

Összetétel és munkamódszer

A Monitoring Munkacsoport összetételét a két műhely munkarendje szerint fogjuk pontosan meghatározni. A munkacsoport munkáját annak alapján szervezzük meg, hogy a műhelyek hogyan koncepcionalizálják a feladatot, milyen egységekre bontják a tevékenységüket.

Mindenesetre a munkacsoport módszerét úgy érdemes meghatározni, hogy a minőségi vizsgálat keresztbemetssze a műhelyek munkameneteit. A Foglalkoztatási és Szociális Műhelyben végzett munka elemei, az egyes szempontok szerinti sztenderdek szolgáltatásonként fognak egymásra épülni, a műhely valószínűleg egy vertikális munkamenet szerint fog haladni. Ebben az esetben a munkacsoportnak célszerű ezt a megközelítést horizontálisan metszve, a szolgáltatások sztenderdjeit például kapacitásokra, szolgáltatási tartalomra és kimeneti és költségnormákra tagolva tematikusan vizsgálni. A másik esetben, az akkreditációs rendszer elemeinek kidolgozásakor a műhely épp ellenkezőleg, valószínűleg tematikusan (az akkreditáció tárgya, intézményrendszere, működtetése stb.) fog haladni. Ezért a monitoringnak inkább úgy kell eljárnia, hogy a kész rendszerelemeket megpróbálja egymásra építeni és folyamatában vizsgálni.

A munkacsoport összetételét úgy kell meghatározni, hogy egy-egy monitor egy nagyobb vagy pár vizsgálati egységért feleljen. Ügyelni kell arra, hogy a munkacsoport ne álljon túl sok tagból (maximum hétből), annak érdekében, hogy a monitorok egy viszonylag nagyobb egységet fogjanak és lássanak át. Arra is fontos figyelni, hogy a monitorok valóban a szakmapolitikai célok teljesülését és a fejlesztés egységét vizsgálják, miközben a szakmai munkának a műhelyeken belül kell maradniuk.

A munkacsoport tagjai munkájuk zömét önállóan végzik, testületi döntéshozatalra ritkán lesz szükség. Mindenesetre a munkacsoport álláspontját annak elnöke képviseli (például a Stratégiai Munkacsoportban), akit a projektmenedzsment jelöl ki.

3.2.3 Stratégiai Munkacsoport

A Stratégiai Munkacsoport feladata a projekt előrehaladásának vizsgálata, és az eredmények elérése érdekében szükséges intézkedések meghozatala. A munkacsoport az esetlegesen szükséges kiigazításokat kezdeményezi a műhelyek munkarendjében, a projektszervezetben, a testületek közötti egyeztetések eljárásrendjében. Ennek érdekében a munkacsoport tagsága a műhelyek vezetőiből, a Monitoring Munkacsoport vezetőjéből, a projektmenedzserből és a szakmai vezetőből áll. A munkacsoport elnöke a projektmenedzser.

A munkacsoport a projektszervezeten belüli és a civilekkel folytatott egyeztetés középpontjában áll. A műhelyekből érkező anyagokat a Stratégiai Munkacsoport továbbítja a civil szervezetekkel tartott egyeztetési fórumokra, ez után a Monitoring Munkacsoportnak, végül a Projekt Koordinációs Testületnek. A munkacsoport ad fórumot a műhelyek munkaanyagaira tett monitoring észrevételek megvitatására, és a munkacsoport dönt azok elfogadásáról vagy elvetéséről. Szintén a munkacsoport feladata a civilekkel és a projektszervezettel már leegyeztetett anyagokra a honlapon keresztül tett észrevételek megvitatása. Ehhez a projektmenedzsment az észrevételekből összefoglalót készít.

3.2.4 Projekt Koordinációs Testület

A Projekt Koordinációs Testület küldetése a projekt szakmai folyamatának belső és külső összehangolása. A testület a projekt fő szereplőinek, a szaktárcának, a foglalkoztatási szolgálatnak, a civil érdekképviseletnek és az OFA-nak a magas beosztású, döntési jogkörrel bíró képviselőiből fog állni, akiket a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal, az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány és civil szakmai ernyőszervezetek delegálnak. Az ő szerepük a projektben az lesz, hogy a projekt szakmapolitikai környezetének változásait a projekt felé közvetítve biztosítsák azt, hogy a fejlesztés eredményei az eredeti célkitűzéseknek, és a folyamatosan változó szakmai feltételeknek is megfeleljenek. Ezzel párhuzamosan azért is felelősek, hogy a projekt eredményeiről az általuk képviselt intézmények tájékozódhassanak, és fel tudjanak készülni azok adaptálására, valamint jelezni tudják a fejlesztéssel kapcsolatos igényeiket. A testület a letéteményese annak, hogy a projekt folyamatosan kommunikáljon a szakmai környezettel. A Projekt Koordinációs Testületen keresztül a civil szféra érintett szervezetei a testület közbeiktatásával tudnak kommunikálni a szakmai döntéshozókkal. A testület elnökét a tagok választják maguk közül.

3.2.5 Egyeztetési mechanizmusok

A projekt egyik horizontális célkitűzése a partnerség. A partnerség a jó kormányzás követelményeinek megfelelően önmagában is érvényes cél, ráadásul hozzásegít ahhoz, hogy már a fejlesztés során kialakuljon egy olyan partneri kör, amely magáénak érzi a fejlesztés eredményeit. Ebben a projektben azonban az egyeztetés azért is különösen fontos, mert csak a különböző jellegű tudások és nézőpontok egyidejű integrálása mellett lehetnek a projekt termékei valóban hasznosak, a projekt csak ebben az esetben lehet sikeres. A szakmapolitikai háttér elemzésekor kimutattuk, hogy egyik intézményi megközelítés sem lehet érvényes önmagában, a rendszer csak akkor fog működni, ha egyeztetett megközelítést érvényesít. Ebből fakadóan a projektnek - a szakmai munkával egyenrangú - kulcseleme az egyeztetés.

Az egyeztetések három formában, a műhelyeken belül, a projektszervezetet alkotó testületek között, valamint a projektszervezet és a civil szervezetek között fognak zajlani. Mivel a műhelyek és munkacsoportok felállásától a projekt végéig tizennégy hónap áll rendelkezésre, a szakmai anyagok kidolgozása és az egyeztetés meglehetősen feszített ütemezésben fog megvalósulni (ld. 3.3).

3.2.5.1 Műhelyeken belüli egyeztetés

Miután a műhelyek megalkották munkarendjüket, és az egyes almunkacsoportoktól vagy a szakértőktől elvárt kimenetek szétosztásra kerültek, a műhelyeken belüli egyeztetés három fázisból fog állni. A Foglalkoztatási és Szociális Műhelyben az első fázisban a szakértők elkészítik, és a műhely fóruma elé bocsátják a lesztenderdizált szolgáltatás vagy program első munkaanyagát, illetve a Jogi és Akkreditációs Műhelyben azt az elemét a rendszernek vagy akkreditációs folyamatnak, amelyet a testület munkarendje meghatároz. A második fázisban a műhely véleményezi a munkaanyagot és visszaadja a szakértőknek. A harmadik fázisban ők ennek alapján elkészítik a módosított sztenderdet vagy akkreditációs rendszerelemet, és visszaadják a műhelynek.

Amennyiben a műhely elnöke szükségesnek ítéli, ez után még egyszer módosíthatja, és véglegesítheti az anyagot. Abban az esetben, ha a változás lényegi, tartalmi kérdést érint, vagy bármilyen tekintetben az anyag gazdája vagy gazdái nem értenek egyet vele, a módosításról jegyzőkönyv készül, és a munkaanyaggal együtt a jegyzőkönyv is megküldésre kerül az egyeztetés további szakaszaira.

A műhelyen belüli egyeztetés formája elsősorban e-mail, és a kommunikáció alapesetben a szakértők és az elnök között folyik, másolatban a munkacsoport többi tagjával. Az egyeztetés fázisai ennek megfelelően e-mailen zajlanak, kivéve a másodikat, amikor az észrevételek egyeztetése rendes munkacsoport ülésen zajlik. A Foglalkoztatási és Szociális Műhelyben az első fázisban a munkaanyagok kidolgozására (az ütemezés szerint 5 db munkaerő-piaci szolgáltatás kidolgozására) 5 munkanapot használnak fel a szakértők. Az első fázis és a munkacsoport ülés között 3-4 munkanapnak kell eltelnie, annak érdekében, hogy a többi műhely tag felkészülhessen az ülésre, minden tag átnézhesse a többiek által elvégzett munkát. Az ülés (1 munkanap) után 2 munkanap kell rendelkezésre álljon a szakértőknek az anyag átdolgozására vagy módosítására. (A végleges anyag a Stratégiai Munkacsoport elé kerül.) Ez azt jelenti, hogy a munkarend szerint a szolgáltatás sztenderdizációjára kijelölt határidőnél legalább 6 munkanappal korábban kell leadni a munkaanyag első verzióját. A Jogi és Akkreditációs Műhelyben – az akkreditációs rendszernek a fent már említett módon történő 4 fő blokkra osztása esetén – egy blokk indító verziójának legyártásához 8 munkanapot használnak fel. Az ezt követő műhely ülés utáni korrekcióra 3 munkanappal számolunk, és még 1 munkanapot tesz ki az anyag első verziójának véglegezése.

Természetesen az e-mailt minden esetben, de különösen az utolsó fázisban kiegészíti a telefonos kommunikáció, illetve bármikor a szakértők és az elnök is kezdeményezhet személyes egyeztetést. Fontos azonban, hogy amennyiben a telefonos egyeztetés lényeges módosítást eredményez, illetve amikor személyes egyeztetésre kerül sor, akkor mindig készüljön feljegyzés a megbeszélésről, amelyet körbe kell küldeni a műhely tagoknak. Továbbá a projekt indítását követően megkezdjük egy külsőleg is elérhető közös szerver üzembe helyezését, amelyen keresztül a műhely tagjai egyéni hozzáféréseiken keresztül értesítéseket kapnak, és üzeneteket adhatnak a fenti tevékenységekről, és hozzáférhetnek a feltöltött anyagok legfrissebb verzióihoz (ún. távoli asztali elérés). A szerver beüzemelését követően a műhelyekhez rendelt fórumok kiegészíthetik vagy kiválthatják az e-mailes kommunikációt.

A műhely munkarendjének kialakításakor a fenti szabályokat a munkacsoportnak át kell ültetni a munkarendbe.

3.2.5.2 Projektszervezeten belüli egyeztetés

A projektszervezeten belüli egyeztetés első szakasza a műhely és a Stratégiai Munkacsoport, a második a Stratégiai és a Monitoring Munkacsoport, a harmadik pedig a Stratégiai Munkacsoport és a koordinációs testület között zajlik.

Az első szakaszban a műhely elnöke megküldi az anyagot a Stratégiai Munkacsoportnak és tájékoztatásul a másik műhelynek is. A Stratégiai Munkacsoport feladata, hogy a civil szervezetekkel tartandó regionális munkamegbeszéléseket összehívja, és ezeknek a fórumoknak a szakmai anyagokat megküldje. A hét regionális rendezvény javaslatai és észrevételei a Stratégiai Munkacsoporthoz, majd onnan a Monitoring Munkacsoporthoz kerülnek. A munkacsoport monitorai a 3.2.2 alpontban bemutatottak alapján kijelölt illetékességek szerint felosztják egymás között az anyagot. A munkacsoportnak 5 munkanapja van arra, hogy a civil szervezetek észrevételeit és javaslatait beépítse a műhely anyagába, valamint hogy minőségi szempontból felülvizsgálja azt, majd visszaküldje a Stratégiai Munkacsoport részére. A Jogi és Akkreditációs Műhely anyagainak véleményezésére ennél lényegesen többet, 10 munkanapot fordíthatnak. Az átdolgozott anyagot ebben az esetben is a Stratégiai Munkacsoportnak küldik. Az átdolgozásról a Monitoring Munkacsoport jegyzőkönyvet vezet, amely dokumentálja a változtatásokat és azok indoklását. A Monitoring Munkacsoport munkája után a Stratégiai Munkacsoportnak 2 napja van az ülés előtti felkészülésre. Az ülésen a munkacsoport megtárgyalja a változtatásokat és dönt róluk, aminek során felül is vizsgálhatja a Monitoring Munkacsoport módosításait. A döntést követően az anyag felkerül a közös munkafelületre. Ezzel egyidőben a Stratégiai Munkacsoport megküldi az anyagot a Projekt Koordinációs Testületnek, amely a megküldéstől számított 4. napon tartandó ülésén tárgyalja azt. Az ülésre a Stratégiai Munkacsoport minden anyagról előterjesztést készít, amely a Stratégiai Munkacsoport által elfogadott verzióval együtt tartalmazza a civil szervezetek javaslatainak listáját, és a módosításokat bemutató dokumentációt. Amennyiben a PKT jóváhagyja az anyagot, a végleges verzió felkerül a projekt honlapjára. Amennyiben a PKT valamely ponttal nem ért egyet, felkéri a Stratégiai Munkacsoportot a kívánt módosítások végrehajtására. A munkacsoport az észrevétel jellegétől függően végrehajtja a módosítást, vagy kijelöli azt a szakértőt, aki végrehajtja a korrekciót. Ezután írásbeli (e-mailes) jóváhagyásra újra a PKT tagjai elé kerül az anyag, akik, amennyiben nem jeleznek további észrevételt, véglegesen jóváhagyják azt, amely a honlapra is felkerül.¹⁶

Az egyeztetés formája a projektszervezeten belüli folyamatokban is az e-mail. Az egyes testületek közötti kommunikáció a műhely- és munkacsoport-vezetők között zajlik. A projekt későbbi szakaszában az e-mailes kommunikációt ezen a csatornán is kiegészítheti vagy felválthatja a közös szerver fórumai közötti kommunikáció.

3.2.5.3 Civil szervezetekkel való egyeztetés

A projektbe bevonandó munkaerő-piaci szolgáltatásokat nyújtó nem állami szervezetek részvétele kettős célt szolgál: egyrészt felkészítjük őket az akkreditációs rendszerre, másrészt közvetlenül egyeztethetjük velük a projektszervezetben elkészülő szakmai anyagokat. Ennek révén a munkaerő-piaci szolgáltatásokat nyújtó szervezetek tudása nem csak a műhelyekben dolgozó (civil) szakértőkön keresztül, hanem a szervezetekkel tartott fórumokon is egyeztetve épül be a dokumentumokba.

Az egyeztetés maga a projektszervezeten belüli konzultációhoz úgy kapcsolódik, hogy a műhely által kidolgozott munkaanyag a Stratégiai Munkacsoporttól a civil szervezetek elé kerül. (Innentől a mechanizmust lásd az előző alpontban.) A javaslatokat és észrevételeket a Monitoring Munkacsoport feladata az anyagba építeni, ugyanakkor az is nagyon fontos, hogy a civil képviseletet ellátó Projekt Koordinációs Testület a módosított anyagot az összes civil szervezet véleményével együttesen látja.

A műhelyektől induló anyagok civil szervezetekkel való (és aztán a projektszervezeten belüli) egyeztetésének menete a szolgáltatási sztenderdek, valamint az akkreditációs rendszerjavaslat esetében azonos, ütemezésük azonban eltér (lásd a Gantt diagramot). Mivel a szolgáltatások (az ütemezés szerint 40 db szolgáltatás 8 db ötös csomagra osztva) egymástól jól elkülöníthető egységek, célszerű ezeket időben széthúzva sorban egymás után leegyeztetni a civil szervezetekkel. Ezzel szemben a Jogi és Akkreditációs Műhely által kidolgozott koncepció részenként (4 külön blokkban) nem lenne értelmezhető azok számára, akik nem vesznek részt közvetlenül a szakmai munkában. Ezért az akkreditációra vonatkozó koncepciót egyben, a négy blokk kidolgozása után tervezzük a civil szervezetekkel egyeztetni. Ugyanakkor a műhely által elkészített egy-egy blokk leadás után felkerül a honlapra tájékoztatásul, amelyet a soron következő regionális workshop-on szükség esetén napirendre venni és előzetesen véleményezni lehet.

3.3 Nem állami szervezetek tájékoztatása és felkészítése

A nem állami szervezetek tájékoztatása és felkészítése szoros egységet alkot az előző részben leírt egyeztetési mechanizmusokkal. A partnerség horizontális céljáról megfogalmazottakkal összhangban a civil szervezetek tájékoztatása során kétirányú információcserére törekszünk, a projekt sikeréhez szükségünk van arra, hogy a szakmai munkába a nem állami szereplők tudását is beépíthessük.

A civil szervezetek érdeke a tájékozódásban és a felkészülésben egyértelmű, hiszen azok a szervezetek, amelyek első kézből jutnak hozzá a sztenderd szolgáltatások és az akkreditációs folyamat követelményeihez, versenyelőnybe kerülnek a kimaradókhoz képest, és nem maradnak le a résztvevőktől. Ugyanakkor ez a civilekkel kiépítendő kapcsolatnak csak az egyik fele. Ahhoz, hogy a tapasztalataikat átadják a projektmenedzsment és a műhely szakértők részére, szükség van a civilek ebben való érdekeltségének a kialakítására és megőrzésére. Ezt akkor érhetjük el, ha valóban minden észrevételüket, javaslatukat érdemben megvizsgáljuk, és amennyiben az egész rendszer szempontjából hasznosnak bizonyulnak, beépítjük a szakmai anyagokba, ha pedig nem, akkor alaposan megindokoljuk, hogy ez miért nem történt meg. Csak ebben az esetben remélhetjük, hogy a szolgáltató szervezetek a projekt elejétől a végéig érdemesnek érzik megpróbálni átadni a tapasztalataikat.

A tapasztalatátadás, a civil szervezetek észrevételeinek beépítése abból indul ki, hogy az egyeztetési folyamatban megfogalmazódik a civil szervezetek álláspontja. Ez azonban sok esetben automatikusan, spontán módon nem fog létrejönni. A projektgazda ennek érdekében törekedni fog arra, hogy az egyeztetések során aktívan segítse egyeztetett (kompromisszumos) álláspontok megfogalmazását. Ennek érdekében képzett moderátorokat fog alkalmazni a nem állami szervezetekkel tartott munkamegbeszéléseken.

3.3.1 Meghirdetés

A projekt indításakor el kell érni, hogy általában a civil szféra és lehetőleg minden érintett, munkaerő-piaci integrációt segítő szolgáltatást nyújtó nem állami szervezet tudomást szerezzen a projektről. Természetesen a jól értesült, jó kapcsolati hálóval rendelkező szervezetek tudnak a projektről és annak indításáról is; és ezektől a többi szervezet közül is egyre több kaphat információt. Ezeken felül azonban el kell érni azokat a szolgáltatókat is, akik eredetileg, annak tervezésekor tudomást szereztek a projektről, az azóta eltelt időszakban viszont elvesztették az érdeklődésüket, és így a projekt felhívás megjelenéséről sem értesültek. Meg kell próbálni megszólítani azokat a szervezeteket is, amelyek nem olyan régen vannak a piacon, és egyáltalán nem hallottak még a tervezett fejlesztésről, mint ahogy azokat is, akik csak terveznek a jövőben munkaerő-piaci szolgáltatásokat nyújtani (attól függetlenül, hogy ezeket nem fogjuk bevonni).

A meghirdetés két fő csatornán fog zajlani. Egyrészt hirdetés fog megjelenni a fő országos napilapokban, másrészt üzenetet küldünk a Civil Szolgáltató Központok (CISZOK) Országos Hálózatán keresztül a hálózat tagjainak. Üzenetben tájékoztatjuk a Nemzeti Civil Alapprogram kuratóriumát is. Ezen kívül hirdetés fog felkerülni az OFA honlapjára.

Az országos és helyi napilapokkal kísérletet teszünk elérni azokat is, akik a leglazább kapcsolatban állnak a projekttel, vagyis akik még csak terveznek munkaerő-piaci szolgáltatásokat nyújtani vagy gyenge kapcsolati hálójuk miatt még egyáltalán nem értesültek a fejlesztésről. A CISZOK és más szakmai szervezet (3SZ) hálózatán hálózaton keresztüli felhívás is a nem állami szervezetek széles körét éri el. A honlapot pedig nagy valószínűséggel azok keresik fel, akik szorosabb kapcsolatban álltak vagy állnak az OFA-val, és esetleg már hallottak valamikor a tervezett fejlesztésről, de annak indításáról még nem tudtak. A tájékoztató kikerül az SZMM, az ÁFSZ, az OFA és az NCA honlapjára.

Az ennek megfelelően tagolódó célcsoporti körnek némileg differenciált formájú, de azonos tartalmú üzenetet fogunk eljuttatni. Az üzenet tartalma

• a projekt címéből,
• a tervezési felhívás megjelenésének dátumából és elérhetőségéből,
• a projekt céljainak és tevékenységeinek rövid összefoglalásából,
• a nem állami szervezetek projektben betöltött szerepéből és
• a projektben való részvételre jelentkezés feltételének és módjának ismertetéséből

fog állni. A nem állami szervezetek projektben betöltött szerepének leírásakor röviden felhívjuk a figyelmet a részvételből származó előnyökre, és ugyanakkor arra, hogy mit várunk a résztvevőktől. A jelentkezés módjának ismertetése meg fogja adni, hol jelenik meg a részvételre vonatkozó pályázati felhívás, és erről hogyan értesül a célközönség.

Formájában az üzenet a célcsoport projekthez való „közelségéhez” fog alkalmazkodni. Az újságokban, valamint a CISZOK-on és a 3SZ-en keresztül küldött hírlevélben magát a projektet, annak tartalmát és a részletesebb információk elérhetőségét (az OFA honlapot) emeljük ki. Az OFA honlapján pedig már a jelentkezésről adunk részletesebb tájékoztatást.

A meghirdetés egyéb részleteit a Kommunikációs terv tartalmazza.

3.3.2 Kiválasztás

A projektben résztvevő nem állami szervezetek kiválasztása regionális felhívásokon keresztül fog történni. A kiválasztás során két szempontot kell érvényesítenünk. Legelőször is biztosítanunk kell, hogy a projekt végére, 2010. december 31-re meghatározott indikátort, 140 szervezet felkészítését az akkreditációs folyamatra, teljesítsük. Ebből az következne, hogy próbáljunk meg minden szóba jövő szervezetet bevonni a folyamatba annak érdekében, hogy legalább 140 maradjon, amelyik végigköveti a folyamatot, és végig részt vesz a felkészítésben. Ezzel szemben azt is biztosítanunk kell, hogy a szervezetek – különösen a nagy tapasztalattal bírók, a projekthez várhatóan nagyobb értékkel hozzájárulók – közül minél több érdeklődése maradjon élénk, a részvételük maradjon aktív és produktív. Ez inkább annak irányába hat, hogy ahol lehet, valamennyire szűrjük meg a jelentkezőket, és a versenyeztetésük által is próbáljuk fokozni az érdeklődésüket, remélve, hogy az egyeztetés és a felkészítés minősége így magasabb szinten tartható.

Az érdeklődés szinten tartására irányuló törekvés mellett is számítani kell bizonyos mértékű lemorzsolódással, illetve azzal, hogy lesz olyan szervezet, aki ugyan végigköveti a felkészítési folyamatot, de nem vesz részt a rendezvényeken olyan gyakorisággal, amely biztosítaná a felkészülését. Azzal számolunk, hogy 10 kiválasztott és bevont szervezetre vetítve 8 fog felkészülni az akkreditációs folyamatra a projekt keretén belül.

A lemorzsolódás melletti másik peremfeltétel, amelyet a kiválasztás megtervezésénél figyelembe kell venni, az az, hogy vannak olyan régiók (lásd az 1.1.2 alatti táblázatokat), amelyekben az országos átlagnál jelentősen kevesebb szolgáltató szervezet működik, és amelyekben így nem lehet majd annyi szervezetet bevonni, hogy a fenti feltételezés mellett a projekt végére 20 db szervezet felkészüljön az akkreditációra.

Mindezek alapján differenciálni kell az egyes régiók között a szóba jöhető nem állami szervezetek száma szerint. A regionális felhívások megjelentetése után összesíteni kell a befogadott jelentkezéseket – a befogadás egyetlen feltétele, hogy a szervezet már valósított meg munkaerő-piaci szolgáltatást. A befogadott jelentkezések száma szerint sorba kell rendezni a régiókat, és először azokban a régiókban kell bevonni a szervezeteket, ahol kevesen jelentkeztek. Amikor tisztázódik, hogy melyek azok a régiók, ahonnan nem lehet annyi szervezetet (25-öt) bevonni, hogy 20 felkészülését nagy valószínűséggel biztosítani lehessen, meg lehet állapítani, hogy mennyivel több szervezetet kell bevonni azokban a régiókban, amelyekben 25-nél több jelentkező volt. Amennyiben még így is több a jelentkező a várhatóan szükségesnél (országosan 175-nél), fókuszcsoportos megbeszéléseken fogjuk kiválasztani a nagyobb tapasztalattal rendelkező és motiváltabb szervezeteket. A nem bevont jelentkező szervezetek a projekt honlapjáról rendszeres hírlevelet kapnak.

3.3.3 Szerződéskötés

A projektgazda a bevont civil szervezetek mindegyikével szerződést köt a projekt időtartamára. A szerződés tárgya a civil szervezetekkel tartott munkamegbeszéléseken való részvétel, a részvételen keresztül a szolgáltató szervezet akkreditációs folyamatra történő felkészítése, valamint a megbeszéléseken kifejtett szakmai munkához való hozzájárulás lesz. A projektgazda a szerződésben azt vállalja, hogy a regionális munkamegbeszéléseken, és az ezt követő tanácsadásokon keresztül felkészíti a szervezet az akkreditációs folyamatra, valamint átadja részére a Jogi és Akkreditációs Műhely által összeállított akkreditációs kézikönyvet, valamint a Foglalkoztatási és Szociális Műhelyben kidolgozott sztenderdeket tartalmazó kiadványt. A civil szervezet pedig szerződéses kötelezettségét akkor teljesíti, ha a két napos munkamegbeszélések és tanácsadások legalább 75 százalékán (a tervezett 11-ből 8-on) részt vesz. (Ezt a feltételt szabjuk az indikátor teljesítéséül is.)

3.3.4 Regionális munkamegbeszélések („workshop”-ok)

A nem állami szervezetek tájékoztatása és felkészítése, valamint a velük való egyeztetés helyszínei a regionális munkamegbeszélések. A megbeszélések küldetése lesz a projektszervezet szakmai műhelyei és a nem állami szervezetek közötti kétirányú kommunikációnak fórumot biztosítani annak érdekében, hogy a civil szervezetek felkészüljenek az akkreditációra, a projektszervezet pedig visszajelzést kapjon az érintett szereplőktől a szakmai munkát illetően.

A megbeszéléseken végzett munkában a régióban kiválasztott civileken kívül részt vesznek a műhelyek vezetői és szakértői, a projektmenedzser, a szakmai vezető és egy moderátor. Továbbá minden régió összes megbeszélésén részt vesz egy külső előadó a regionális munkaügyi központ részéről.¹⁷ Azt, hogy az adott workshop-on melyik műhely képviselteti magát, attól függ, hogy a szolgáltatások szterdnerdjeiről készült anyag vagy az akkreditáció rendszeréről készített anyag van napirenden. Az érintett műhely elnöke jelen van a megbeszélésen, és célszerű, ha valamelyik napirenden lévő anyag szakértője, aki részt vett annak kidolgozásában, szintén jelen van.

Regionális munkamegbeszélésre minden régióban körülbelül havonta két napos rendezvény keretében kerül sor (lásd az ütemezést). Ennek idejére a résztvevők teljes ellátást kapnak. A megbeszélésre a meghívókat a napirenddel együtt 10 munkanappal a rendezvény időpontja előtt el kell juttatni a civil szervezeteknek.

Munkamódszer

A megbeszélések napirendjén a műhely által kidolgozott és a Stratégiai Munkacsoport által megküldött szakmai anyagok fognak szerepelni. A napirendet úgy kell összeállítani, hogy a rendezvény végén legyen idő az álláspontok feljegyzésére. Tehát a napirendi pontok a szakmai anyagok lesznek, és minden egyes napirendi pont végén kellő időt kell hagyni arra, hogy a nem állami szervezetek javaslataikat, álláspontjaikat megfogalmazhassák. Ezt kiegészítően a projektmenedzsment és a műhely tagok is tehetnek észrevételt. A moderátor feladata ebben a folyamatban az, hogy segítse a (kompromisszumos) álláspont kialakulását, és azt rögzítse, jegyezze fel. A munkamegbeszélés utolsó (vagy utolsóelőtti) blokkjában a moderátor összegzést ad a plénumnak a megbeszélésen a civil szervezetek és a többi szereplő által megfogalmazott javaslatokról és észrevételekről, amire a résztvevőknek alkalmuk lesz reagálni, amennyiben véleményük szerint valami rosszul került rögzítésre.

Az első pár workshop-on az összegzést követően célszerű lesz egy technikai szekciót tartani, amelyben a résztvevők a megbeszélés és az egész projekt technikai-adminisztratív lebonyolítására tehetnek javaslatokat. Ezekről a javaslatokról a projektmenedzsment készít feljegyzést.

Kimenetek, eredmények

A résztvevő civil szervezetek által megfogalmazott észrevételek, javaslatok és álláspontok a workshop-ok kimenetei, amelyek felkerülnek a projekt honlapjára. A kimenetek a workshop régiója, helye, ideje és a szakmai anyag (pl. a szolgáltatás neve) szerint is csoportosítva lesznek a honlap adatbázisában. A honlapon keresztül a következő alkalom civil résztvevői a megbeszélésüket megelőzően értesülnek az előző rendezvény eredményeiről. Másrészt a soron következő workshop kimeneteiről is tájékozódhatnak az azt megelőző megbeszélés(ek)nek a résztvevői. Ezáltal a civil szervezetektől a projektszervezet felé irányuló vertikális információ áramlás mellett, az egyes régiók civil szervezetei közötti horizontális tapasztalatcsere is létrejön.

A közvetlen kimeneteken felül az egymást követő (összesen 11 db) munkamegbeszélés eredménye a résztvevő szolgáltató szervezetek felkészülése. A szakmai anyagokról, amelyek a projekt első szakaszában a szolgáltatási sztenderdek lesznek, folytatott megbeszélések révén, a javaslatok és álláspontok kialakításával a szervezetek jobban át fogják látni, mit csinál a többi szolgáltatást nyújtó, milyen elképzeléseik vannak a követelményekről, alkalmuk lesz jobban megérteni a szakmai anyagok tartalmát, és jobban előre láthatják, hogy a rendszer bevezetésekor valójában mit fognak majd elvárni tőlük, aminek köszönhetően fel tudnak készülni rá.

A felkészülést a kimeneteknél, illetve az álláspontok, javaslatok elfogadása érdekében kifejtett közreműködésnél közvetlenebbül nem tudjuk mérni. Úgy ítéljük meg, hogy a 11 regionális munkamegbeszélés legalább 75 százalékán, tehát 8 rendezvényen való részvétel, amelyek közül a projekt második szakaszában megvalósított tanácsadás intenzívebb felkészülést jelent, a projekt végén a kézikönyv birtokbavétele, valamint a projekt eredményeihez való online hozzáférés összességében nagy valószínűséggel biztosítják a felkészülést.

Visszacsatolás

Azt követően, hogy a workshop-ok megfogalmazzák észrevételeiket és javaslataikat az egyes munkaanyagokra, bekerülnek a projektszervezet egyeztetési mechanizmusába. A javaslatokról és észrevételekről a megbeszélés moderátora összegzést készít, és a 7 regionális workshop-ot követően az összes véleményt kapja meg a Stratégiai Munkacsoport. A projektszervezet innentől a 3.2.5.2 alpontban leírtaknak megfelelően kezeli az észrevételeket.

Az észrevételek kezeléséhez fűzött indoklások, a testületi ülések jegyzőkönyvei és a végleges szakmai anyag is felkerülnek a honlapra, amin keresztül a civil szervezetek visszacsatolást kapnak javaslatuk kezeléséről.

Tanácsadás

A tervezési felhívás monitoring mutatóit áttekintő táblázata megszabja, hogy a munkaerő-piaci szolgáltatások elemzésével 2010. június 30-ig, az akkreditációs keretrendszerre vonatkozó szakmai koncepcióval pedig 2010. szeptember 30-ig kell elkészülni. Az akkreditációs folyamatra való felkészítésre viszont a projekt végéig, 2010. december 31-ig van idő. Lesz tehát három hónap a projekt végén, amikor a műhelyekben folytatott munka már lezárult, viszont a civil szervezetek felkészítése még folytatódhat.

Mivel ekkorra a műhelyek kapacitásai felszabadulnak és ezek közvetlen tudásából meríthetnek a civil szervezetek a leginkább, a fennmaradó három hónapban a műhely szakértői tanácsadást fognak nyújtani a civil szervezeteknek.

A tanácsadás régiónként két megbeszélésből fog állni. Az elsőn a műhelyek szakértői a civil szervezetek munkatársaival és a többi résztvevő civil szervezettel közösen megpróbálják meghatározni azokat a beavatkozási területeket, amelyeken a szervezeteknek változást kellene eszközölniük annak érdekében, hogy szolgáltatásuk vagy szervezetük elnyerje az akkreditációt.

A szimuláció alanyai ez alapján megpróbálnak a szervezeten belül összeállítani egy intézkedési tervet, amelynek révén az akkreditációs rendszer működése esetén megpróbálnák elérni a követelményeknek való megfelelést. A második tanácsadáson a résztvevők ezt az intézkedési tervet elemzik, és a tanácsadók segítségével értékelik.

3.4 Ütemterv

Az ütemtervet lásd csatolva, külön táblázatban.